HTML

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Friss topikok

  • Kobaljov: Friss cikk a 24-en 24.hu/belfold/2018/11/06/buszkar-tibor-solymosi-attila-rendorgyilkossag/ (2018.11.06. 23:36) Halál villamosa 30 éve

Totális káosz a Don Bosco előtt

2014.09.18. 09:58 :: tizenegyker

Megoldódott az Albertfalva utcai álzebra rejtélye. Örömre nincs ok, legalább egy hétig biztosan nem.

Az ügy előzménye, hogy szeptember 11-én az általános iskolánál kijelölt gyalogátkelőhely táblát helyeztek ki, pont a suli kapuja előtti korláthoz. Útburkolati jel azonban nem lett hozzá, így a KRESZ szerint ez teljesen szabálytalan. Emellett az út szélét a templom oldalán a Pentele utcától a Bükköny utcáig lekordonozták, ami igen nagy zavart okozott a szülőknél, aki kocsival hozzák iskolába a gyermekeiket, és minden méterre igényt tartanak.

Majd egy hétig semmi sem történt, aztán szeptember 17-én újból megjelentek a munkások, és félpályás útzár mellett elkezdték felbontani a meglévő zebrát az Érem utcai kereszteződésnél. Mint kiderült, fekvőrendőrös gyalogátkelőhelyet létesítenek, és mikor máskor, mint szeptemberben, amikor már megkezdődött a tanév, és jóval nagyobb a forgalom.

A táblázás ezúttal is hagyott némi kívánni valót maga után, sajátos módon oldották meg az egyirányúsítást, a Kenderes utca felől mindkét irányba behajtani tilos táblát raktak ki, az Érem utca felől pedig megállni tilosat. A kijelölt gyalogátkelőhely tábla maradt, de a korlátot megbontották, hogy fel is lehessen lépni a járdára. Ideiglenes útburkolati jelet a zebrához változatlanul nem raktak fel. A mindkét oldalról behajtani tilos tábla amúgy nagy hatással nem volt, köszönhetően a rutinból vezető autósoknak, és a szülői mentalitásnak, hogy csak ide jövünk az iskolához.

Aztán eljött szeptember 18-a. Reggel 7 óra után, amikor a gyerekek elkezdtek özönleni az iskolába, teljesen lezárták az Albertfalva utcát a Kenderes utca és a Bükköny utca között. A munkások már nem bízták csupán a táblára a behajtás megakadályozását, fizikailag is eltorlaszolták az utat. És ekkor elszabadult a pokol.

140918_albertfalvautlezaras.jpg

A kerülőút a templom mögött, a Kenderes utca, Herend utca, Bükköny utca útvonalon lehetséges. Csakhogy körbe az út szélén parkoló autók miatt a kétirányú forgalom nem tudott zökkenőmentesen megvalósulni, pláne egy furgon vagy teherautó behajtása esetén. A munkások ugyan kiraktak egy megállni tilos táblát a Bükköny utcába az Albertfalva utca felől, de ez egyfelől a már ott parkoló autókon nem segített, és a Herend utca felől érkező, szabálytalanul forgalommal szemben parkoló szülők tudomására sem jutott. Azokat se hatotta meg, akik az Albertfalva utca felől hajtottak be a Bükköny utcába, és látták a korlátozást.

Jelenleg az Érem utcai és a Bükköny utcai kereszteződés között egy behajtani tilos tábla van az iskola felé, de az Érem utcába ettől függetlenül be lehet hajtani. Itt, az Egérkirály óvoda oldalán azonban tilos a megállás.

Az Albertfalva utcával alapvetően az a baj, hogy a fekvőrendőrök ellenére az autósok az Építész utca felől átmenő forgalomnak használják. Pedig ha a Tétényi útra átjutás a cél Kelenföld felé, akkor arra inkább a Kondorosi út javallott.

Körülbelül egy hét, és elkészül a magasított zebra, az autók egyik legnagyobb ellensége.

7 komment

Címkék: útlezárás

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenegyker.blog.hu/api/trackback/id/tr386708179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feherb 2014.09.18. 11:00:29

Érdekes figyelni a környéket. Ahogy közeledik a választás mindig történik valami. 2 hete elkezdett járni egy locsolókocsi, pont a legnagyobb esők idején. Mindenhol levágták a füvet, mint áprilisban. Átfestették a padokat a játszótéren. Ma reggel pedig a Bikás parknál is nekiálltak fúrni faragni.

De ez tényleg értelmetlen, hogy pont az iskolakezdésre állnak neki ennek, amikor nyáron totál üres a környék. Az sem világos, hogy már most is van azon a szakaszon két fekvőrendőr, akkor ez a harmadik mit változtat a helyzeten?

tobias2 2014.09.18. 18:25:59

Fel kell emelni, csak a gyerekes szülők számára, a benzin árát 450 ezer forintra literenként. Majd nem fognak autózni szabálytalanul, meg sehogy sem.

tavolirokon2 2014.09.18. 18:55:46

Most akkor ebben mi is a pokol? Hogy dugo volt? Esetleg valakinek vegul gyalogolnia is kellett?

Ezennel meghirdetem a first world problem cseldzst: keressunk olyan hetkoznapi tevekenyseget, akar szuksegszerut, akar szorakozast, amit ne lehetne ujgazdag afektalo picsa anyuka hangon hasonloan "pokolikent" abrazolni. Pl "Nem fogom holnap megint fodraszhoz cipelni a gyereket, csak mert mocskos halakbol kipreselt szaros kis ikrak osszebudositik a hajat!"

hosiminy 2014.09.18. 21:07:01

A 61-es villamos páyájának évekkel ezelőtti felújítása idején kihelyeztek egy ideiglenes villamos-pótló buszmegálló táblát mintegy 20 méterre a Tas vezér utca-Villányi út saroktól. A felújítást követően ott felejtették és évekig nem történt semmi. Mivel a zemberek tudták, hogy ott megálló nincs, csak egy ott felejtett tábla, nyugoidtan parkoltak a tábla előtti szakaszon, mígnem tavaly a közterületesek elkezdték őket büntetni. A nép háborgott, mondván, itt nincs megálló, csak egy ott felejtett tába. A hatóság megoldotta a problémát. Ahelyett, hogy az illetékesek leszerelték volna a táblát, az út mindkét oldalán csináltak egy állandó villamos-pótló buszmegállót, megállni tilos sávot festettek a gimnázium szakaszra, a másik oldalon meg csináltak egy az útkózépig benyúló járda félszigetet. Lehetne a vársban minden villamos megálló mellé létesíteni egy vilamospótló buszmegállót.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2014.09.18. 22:38:44

Az ut szelen parkolokat is "epitenek", kicsit keskenyebb lesz a keresztezodes.

A funyirast en is eszrevettem, fura :)

feherb 2014.09.18. 23:03:33

Hogy mi a pokol a történetben? A fentieken túl az is érdekes próbálkozás volt, amikor az iskolában, 5 m-re a légkalapácstól órát akartakak tartani.

Mind ezt csak azért, mert a T. önkormányzat egy dologra figyelt a munka megrendelésekor: a választásra kész legyen. Az nem futott át a fejeken, hogy ha 3 héttel korábban elkezdik, akkor az iskolakezdésre is kész lett volna. Nyilván nem szempont.

Körömcsiga 2014.09.21. 10:11:13

@tobias2: Mert az 1 autó / 1 ember közlekedés indokoltabb???