HTML

 

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Fedélzeti kamera

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

  • Meister: Csak nem lesznek idén önkormányzati választások? Ilyenkor érdekes módon sok többéves probléma hipp... (2019.05.30. 08:56) Eltűnt a Fehérvári út szégyene

Így szív Újbuda a fizetős autópályával

2014.12.31. 11:02 :: tizenegyker

A Nemzeti Útdíjfizetési Szoltáltató Zrt. közzétette, hogy 2015. január 1-jével hogyan bővül a fizetős utak száma. A mindenféle szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli, dilettáns, elmebeteg kormánydöntésnek a XI. kerület is vesztese.

utdij_pest.jpg

A térkép szerint az M1-M7 közös szakasza az Egér úti lehajtótól kifelé fizetős. Ez tehát azt jelenti, hogy aki a sztráda menti, budaörsi áruházakhoz ki akar jutni útdíjfizetés nélkül, az a Repülőtéri utat vagy az 1-es főutat választja. A Repülőtéri út szélessége, minősége nem alkalmas a jelentős forgalomnövekedésre, a Gazdagrét és Hosszúrét aljában lévő 1-es főút pedig sokszor alapjáraton is telített. Ugyancsak nőni fog a Balatoni út forgalma, a Diósdra és Érdre tartók ugyanis inkább a 7-es főutat fogják választani. Garantált a balesetek, halálos balesetek számának növekedése a Panoráma-kanyarban.

A Magyar Közlöny december 30-i számában kihirdették a nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII. 30.) NFM rendeletét az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról. Már csak az a kérdés, éjfélig sikerül-e kihelyezni a táblákat, melyek jelzik a fizetős szakaszokat.

Egyúttal köszönetemet fejezem ki Hoffmann Tamás polgármesternek, fideszes pártkatonának, akinek csak egy látszattiltakozásra futotta.

331 komment · 1 trackback

Címkék: közlekedés

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenegyker.blog.hu/api/trackback/id/tr967025783

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a bajom az új autópályadíjrendszerrel? 2015.01.01. 09:31:57

Mindjárt elmondom, de előljáróban az alapok: Az új autópályadíjrendszer alapjai Az új autópályadíjrendszer két pillérből áll: Mostantól minden szakasz fizetős (kivéve az M0 azon szakaszait, ahol ezt az EU támogatási szerződések kizárják, illetve a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khell 2014.12.31. 12:38:20

Aki akkora birka, hogy autót tart, ráadásul naponta jár vele pl. munkába és kb. havi 1 liter benzin ára helyett az általad elővetitett dugókban püfögi el sok-sok liter benzin árát, az meg is érdemli.

De legalább ennyi hülyével kevesebbet kell majd kerülgetni az autópályán. Bár igazából a hithű baloldali barmokon kivül - akik dacból nem fizetnek - nem hiszem, hogy sok ilyen ember lesz.

Én meg nyerek évi 33 ezret.

Sir Galád 2014.12.31. 15:39:30

@khell: Akkor most van autód vagy nincsen? Mert ha van, magadat birkáztad le...

Sir Galád 2014.12.31. 15:40:52

@khell: De azt is elárulhatnád, hogy mi köze van a baloldalisághoz, hogy ha eddig nem fizettem valamiért, és mostantól kell, az miért jó nekem. Duplán birka.

khell 2014.12.31. 15:44:38

@Sir Galád: Értő olvasás egyes. Az a birka, akinek kocsija van és ahelyett, hogy kifizetné az 1 liter bezin árának megfelelő havidijat, inkább a kisutakon, a dugóban elpüfögi a többszörösét, miközben nem is halad.

khell 2014.12.31. 15:45:34

@Sir Galád: A második kommentedben sem értetted meg miről van szó, próbáld meg még egyszer, hátha, ennél jobban nem tudom elmagyarázni, a legnagyobb jóindulattal sem. Sajnálom.

Merlot 2014.12.31. 15:56:31

Ezúton kívánom én is teljes szívemből, hogy ezt a senkiházi, nímand Hoffmannt vigye el az ördög az újévben a főnökével, Orbán capo di tutti capi-val együtt!

Merlot 2014.12.31. 15:59:22

khell birka meg nyalja csontig a büdös rabló főnökei seggét.

Kelta6725 2014.12.31. 16:03:24

@khell: 1 liter benzin?? az kb 360ft..azon mit veszel? minek a havidíja?? mesélj már, nekünk értelmetleneknek...

Sir Galád 2014.12.31. 16:07:39

@khell: Ezt akartad írni, de nem ezt írtad, a "ráadásul" szóval lebirkáztad magad. Ez van. A második kommentemet olvasd el még párszor, hátha összejön.

Amit csinálsz, úgy hívják kivetítés. A saját problémáid rávetíted másokra (quasi szövegértés, értelmezés) mintha az ő problémái lennének.

sanyix 2014.12.31. 16:13:42

@khell: a birka te vagy, a hozzád hasonlók miatt fizetünk annyi féle és olyan sok sarcot amennyit fizetünk, mert te mindig megmagyarázod hogy "áá ez semmiség". 99.9%-os adóterhelésnél is meg fogod magyarázni, hogy "az a 0.1% már mit számít?"
És akkor is meg fogod magyarázni, amikor a megyei matrica árát ezen felbuzdulva 10000-re emelik... majd 20k-ra, majd 40k-ra és így tovább...

khell 2014.12.31. 16:15:00

@Kelta67: az kb. egy megyei matrica havidija

khell 2014.12.31. 16:17:26

@sanyix: Te főbirka, vezesd már le nekem, aki 33 ezret nyer (éves helyett, két megyeit fogok venni jövőre) hogy mit kell ezen nekem vagy másnak magyarázni, hogy ez jó dolog? Anyámék 38 ezret nyernek vele, nekik csak 1 matrica kell.

Igen, van akinek meg 0 ft helyett, havi 400 ft-jába fog fájni, hogy a bevezetőket vagy az m0-t használja, ő nem jár jól. És? Attól még nagyon sok ember rohadt jól jár vele.

sanyix 2014.12.31. 16:19:49

@khell: látom nem értetted amit írtam, de mivel birka vagy, ez nem is lep meg. Töredék ember jár vele jól, és az is csak addig lesz így amíg el nem kezdik emelni a matricák árait. Majd mondogassad akkor is hogy "jóól jártam".

khell 2014.12.31. 16:23:20

@sanyix: Mutasd azt a statisztikát, hogy töredék ember jár jól!

"amíg el nem kezdik emelni a matricák árait."

A szokásos ballibsi riogatás. Hány ilyet hallottunk már, aztán egy se jött be.
De kezdjék emelni, jelen állapot szerint, ha HÁROMSZOROSÁRA emelik, akkor is jól járok!

2014.12.31. 16:23:43

@khell: "Én meg nyerek évi 33 ezret. "

Mindig van aki nyer. Tedd össze a kezed. Az ilyen döntések után általában többen veszítenek.
Ennek az új sarcnak az egyértelmű vesztesei pl; budapesten dolgozó, agglomerációban élők, akik eddig "ingyé" járhattak munkába, (szar kritikán aluli tömegközlekedés miatt, a munkábajárásom költsége benzin+parkolás havi 50 rugó. Örülök hogy megfejelték egy újabb plusz költséggel. Persze nem gond, kiköhögjük valahogy, ezt is. Hisz azért dolgozunk hogy adó formájában a teljes összeget odaadjuk állambácsinak.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:29:27

@sanyix: Ostoba vagy b+, mert nem érted meg, hogy elég sokan épp hogy jól jártak ezzel.

Ez független attól, hogy ki a fideszes, ha jól jár vele akkor sem fog pampogni, ha MSZP-s. (Ha csak nem olyan ostoba mint te és nem fogja fel, hogy ő éppen jól járt).

Az ÉN véleményem szerint baromság megadóztatni olyan utakat, amely épp azért jött létre, hogy más utakat elkerüljenek Itt az elv a lényeg most, nem az összeg, mert az nem rengeteg, de nyilván emelni fogják. (A ballibsik is).

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:30:46

@Jankove: Ez pontosan így van. További hátrány, hogy már nem lehet megkerülni díjtalanul fél bp-et, ha az egyik széléről mész a másikra.

khell 2014.12.31. 16:31:36

@Jankove: Na hagyjál már, aki naponta autóval jár be agglomerációból, napi 50-60 km, azt majd földhözvágja a havi 1 liter benzin ára, ez bullshit. Annyit a benzinár ingadozik általában havonta, vagy ha kikerül egy dugót és hosszabb úton megy haza...

"Hisz azért dolgozunk hogy adó formájában a teljes összeget odaadjuk állambácsinak. "

Szokásos demagóg szarság, szemben a valós soktizezres nyereséggel. Olyan meg nincs, hogy mindenkinek jó legyen. Eddig sok agglomerációból bejáró vehette az éves matricát 43 ezerért (nem csak az ingyenes részig tart az agglomeráció) mostantól nekik nem kell.

sanyix 2014.12.31. 16:36:24

@khell: jaj most már látom tehát fidesznyik vagy, így már érthető hogy miért nem érted, kár is tovább magyaráznom :)

(elárultad a ballibezéssel)

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:38:15

@khell: Ezzel azok a multik jártak elsősorban rosszul, akik kint vannak a város szélén. Pld. a Dunakeszi Auchan rosszul jár, de a Csömöri már nem, mert az a rész pont nem fizetős.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:40:19

@sanyix: A jobbikosnak is ballib vagy, sőt a többinek is. A ballibsit ugyanis úgy nevezik, hogy ballibsi. Az még kicsit odébb van, hogy civilnek nevezzenek. Majd ha már teljesen lejárattátok. (Úton vagytok, nem sok van már hátra)

lófüle elemér 2014.12.31. 16:42:44

@khell:

Seggarcú orbáncsicska, elsőként inkább te mutasd a hatástanulmányokat, amire alapozva a seggadó gazdáid kitalálták a 40. sarcot, amivel a hozzád hasonló birkákat is sarcolják, nem csak a normális embereket.
Ja, bocs, fingod nincs mi az a hatástanulmány, hiszen buta birkamenetes csicska vagy. Bégess barom, az a dolgod, és fizess, ezért tartanak.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:45:02

@lófüle elemér: Simán leírta, hogy miért jár ő jobban. Akkor miért béget és miért ne szarhatná le a hatástanulmányt?

Ha csökkentik a zsömle árát te bemész reklamálni?

Unbiased 2014.12.31. 16:45:27

A benzinkutas még tegnap sem tudta, hol lehet matricát venni. Elvileg ezt február végéig halaszthatom, de ha holnap matrica nélkül rámegyek a sztrádára, akkor majd plusz 1470ft-ot kell fizetnem valamiféle kezelési díj címen. Az elhamarkodott bevezetésnek ez is lehetett a célja. Ki a fene fog szilveszterkor matrica után kujtorogni?

lófüle elemér 2014.12.31. 16:49:30

@♔bаtyu♔:

Egyszerű, buta agyatok ott rontja el a kottát, hogy azt próbáljátok elhitetni az értelmes emberekkel, hogy nekik milyen kurva nagy üzlet fizetni az eddigi nem fizetés helyett, és milyen rohadt jól jár vele. . Kezded felfogni, buta arcú, hogy miért vagy hülye, amikor a tolvaj vezéreidet élteted?

sanyix 2014.12.31. 16:51:09

@♔bаtyu♔: jól tudom hogy mindegyik agyatlan hülye állatnak mindig az aktuális főellenség vagyok, ezt már többször leírtam. Nem hatnak meg a nyomorék szövegei egyik tetű bandának sem.

@Unbiased: igen, a pótdíjazás is cél, mit gondolsz miért szüntették meg azt a lehetőséget hogy utólag lehessen matricázni?
Most majd egy rakás, a táblák hiányában fizetős szakaszra tévedő fog pótdíjcsekkeket kapni és fizetni, ezzel extra bevételt termelve a lopós csürhének.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:57:05

@lófüle elemér: Én nem hitettem el semmit, pontosan leírtam az indokaimat, hogy én miért nem helyeslem. Ott van fentebb.

Persze gondolom, ettől a te kis egybites agyad rendesen lefagyhatott.

Shopping 2014.12.31. 16:57:34

A legnagyobb birkák MI MAGUNK VAGYUNK, hogy ezt meg lehet csinálni velünk.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 16:59:35

@sanyix: Te nem vagy főellenség, egyrészt én én nem vagyok ballibsi, nekem a ballibsi nem ellenségem, több ballibsi haverom is van, másrészt te ehhez túlságosan ostoba is vagy.

A srác leírta, hogy ő miért jár jól, erre te a stílusodban öntöd rá a mocskodat pusztán azért, mert nem állt be melléd.

lófüle elemér 2014.12.31. 17:07:21

@♔bаtyu♔:

Te nagyon hülye. Egyszerű, üres agyad azt az apróságot nem fogja fel, hogy nem a két fagyi ára a probléma, hanem a többi 40-50 olyan sarc, amiből összejön az a havi 40-50 ezer forint, amit seggadó gazdáid ellopnak, és egy kis részéből a hozzád hasonló idióták hazudozásait is fizetik.

sanyix 2014.12.31. 17:11:42

@♔bаtyu♔: Igen leírta miért jár jobban rövid távon, és ezért fogja megszívni ő is (és még sokan) hosszú távon. A másik posztnál is írtam, hogy éppen ezért az Magyarország és a benne élő emberek sorsa ami, mert a hozzátok hasonló, hosszú távú gondolkodásra képtelen birkákból túl sok van. Ezért működik ilyen szarul az állam, és ezért vannak ekkora adók, és ezért ilyen "következmény nélküli ország" ez az ország.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:28:41

@lófüle elemér: Te nagyon hülye, a sok cigányt mit gondolsz, miből segélyezik, integrálják? Előbb kellett volna gondolkodnod, pld. amikor 2002-ben Gyurcsányékra szavaztál.

Mellékesen még indokod is ostoba, ebben ugyanis nem az összeg a probléma, hol a faszomba fizetsz te összesen 40-50 ezret, a rezsit bele ne számold már, hanem az, hogy az elkerülő szakaszt épp azért építették meg, hogy ezzel elkerülj.

eszim 2014.12.31. 17:31:18

@♔bаtyu♔: nem te fidesz komcsi vagy

Hol tudom megvenni a matricát, most 7 órával az életbelépés előtt?
Ez valami hivatalos helynek tűnik és qvra nincs semmi megyei matrica: ematrica.autopalya.hu/

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:31:28

@sanyix: Ezzel mellényúltál haver, van aki jól jár vele pont.

Mondok én neked hat másikat, ami valóban szemét munka, ha már neked nincs fantáziád.

Pld. kamarai adó. Semmit nem kapsz érte cserébe, ezt egyébként meg is írják neked, de ha megvakarnák azokat akiket ez eltart, itt üvöltöznél, hogy nagy az antiszemitizmus. Mit gondolsz, ebbe az ellenzék miért nem köt bele?

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:32:24

@eszim: Hát ahol tudod ballibsi, ott veszed meg. Guglizz b+, én nem vagyok ügyfélszolgálat:)))))

élhetetlen 2014.12.31. 17:33:01

@khell: Csak azt kéne végiggondolnod, ha szerinted többen járnak jól, mint ahányan rosszul, akkor miből lesz az államnak többlet bevétele. Azt mondod „Szokásos demagóg szarság, szemben a valós soktizezres nyereséggel. „. Az emberek sok tízezres nyereségéből? Kerek ez a gondolatmenet így?

eszim 2014.12.31. 17:37:56

@♔bаtyu♔: b+ gugliztam, ezt adta föl. Véded ezt a trágya intézkedést, hogy milyen jó, de azt nem tudod megmondani, hol tudom megvenni. Erre még nem adtak ki utasítást a kommunista pártközpontban?

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:39:51

@élhetetlen: Semmiből, azt akarják, hogy Bp. 4-es metrózzon, ugyanis ha megnézed, elsősorban nekünk nem OK ez.

Ha a 4-es metró utazó létszáma is ennyi lesz mint ma, 67 milliárd Eu-rt kell visszafizetni.

Na most viszont ha azt mondják, hogy csak az M0-ra vonatkozik, akkor itt jobbos a büdös életben nem fog nyerni. Ezzel viszont így elérték, hogy sokan (vidék, agglomeráció) simán jobban jár.

Ez az én tippem, de egy KDNP-s szinte fillérre ugyanezt mondta.

Egyébként ehhez jön 2016-ben a dugódíj, ami azt jelenti, hogy már elkerülni sem lehet úgy, hogy keresztülmész a városon, azaz pláne metró

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:40:35

@eszim: Miért védeném, olvass már vissza b+.

♔bаtyu♔ 2014.12.31. 17:44:32

Ja, a 4-es metró szerződést, dugódíj vállalását lehet megköszönni Demszkyéknek. NEM ORBÁN, DEMSZKY, Orbánék ellenezték.

mohaa 2014.12.31. 17:47:25

@khell: a sok köcsög, hogy szóvá meri tenni az újabb bőrlehúzást. Ez az tapsolj tovább ütemesen! vik-tor, vik-tor. A kurva anyját a rohadt tolvaj bandátoknak!

lófüle elemér 2014.12.31. 17:47:38

@♔bаtyu♔:

Buta ortyinista csicska. Te nem megjátszod, tényleg hülye vagy. Mit keresnek itt a cigányok? Azon kívűl, hogy a nagy zsét a főcigányod lopja el.

Agyad méretének köszönhetően nem fogtad fel még most sem, csak a hozzád hasonló idióták örülnek a "csak" 400 forintos sarcnak, amiből a főcigányodnak köszönhetünk a zelmúltnégyévben 40-50 olyan sarcot, ami egyedileg valóban nem sok, de csak a hozzád hasonló nagyon hülyével lehet elhitetni azt, hogy a havi 40 db. sarc nem adódik össze több tízezerre. Erre tapsikolsz, agyatlan.
Kezded felfogni, vagy rajzoljam le, hogy még te is megértsed?

eszim 2014.12.31. 17:48:53

@♔bаtyu♔: Olvasd már vissza magad, szerinted jó nekem, mert olcsóbb lesz. Oké, hol tudom megvenni? Csak mert szart sem ér ha olcsóbb, ha nem kapni!

dr Smittpálelnökúr 2014.12.31. 17:53:18

@♔bаtyu♔: mocskos tolvaj seggnyaló geci vagy. Rohadj meg te hazaáruló pöcs!
Agyhalott birkamenetelő kispolgári tetű.
Majd amikor a vezér téged tesz szopóágra, akkor is nyald a seggét!

eszim 2014.12.31. 17:55:24

@♔bаtyu♔: ha a dugódíj valami megmásíthatatlan dolog, akkor meséld hogy lesz meg a 300 ezer utas?

slowMotion 2014.12.31. 18:06:07

Politikát melőzve, ma, dec.31-én du.5-kor már az OTP weboldalán a hagyományos (országos) "matrica" sem vásárolható. Szerintem nyugodtan ki lehet jelenteni: BARMOK!

sanyix 2014.12.31. 18:06:53

@♔bаtyu♔: látom még mindig nem tudsz szöveget értelmezne. Nem írtam hogy nem jár jól, sőt azt írtam hogy jól jár, rövid távon. Hosszú távon meg nem, mert csak felbátorítja a haverjaidat hogy még több dologért kelljen duplán, triplán, stb fizetni.
Én nem üvöltöznék hogy antiszemitizmus, az biztos. Látod megint az 1 bites egyszerű gondolkodásod terel tévútra :) Nem igazán kedvelem a "kiválasztottakat"... nem azért mert mások, hanem azért amit művelnek...

Van sok ilyen szemétség tudom. Gyakorlatilag a mindenkori kormányok ebben a legjobbak a szemét nulla lehúzások bevezetésében, aminél megmondják hogy azzal hogy fizetni kell, csak jól jár a polgár :) ebben nagyon jól áll a fütyisz. Annyi szemét lehúzást vezettek be amiért semmi nem jár, hogy alig lehet megszámolni.

élhetetlen 2014.12.31. 18:08:17

@♔bаtyu♔: Ezt értem, csak Khell lelkesedését akartam lehűteni kicsit, bár nem tudom minek. Nekem már kocsim sincs, de ettől függetlenül úgy látom, hogy megint a tű tompa végével akarnak varrni, ami nem szokott sikerülni. Most az útdíj, utána a dugódíj, mindenki szívni fog, mert nem úgy kezdődik az egész, hogy őrzött parkolók tömege a városi közlekedés kezdeténél. Mert az még jó is lehetett volna. És nem akarok belemenni abba, hogy erre miből telhetett volna. Nekem ezek nem napi gyakorlat, csak gondolatok, de, tudod, Székesfehérvár éveken keresztül küzdött, hogy az M7-es város melletti szakasza ingyenes legyen, mert az emberek többsége nem minden hétvégén jár a Balatora, hanem évente egyszer, kétszer. Le lehet tötyögni sztáda nélkül, na ők most újra át fognak menni Fehérváron, vagy megkapják a külön felmentést. Tudod, nekem ezzel avezetéssel az a bajom, hogy nem egységes juttatások, és kötelezettségek vannak, hanem mint a hülye nagybácsi, zsebből osztogat, ha éppen jókedvű volt, amikor szóltak hozzá. Bocs, ez hosszú lett.

Kakimaki0123456789 2014.12.31. 18:15:38

Ezzel nem volt semmi racionális céljuk. Azt sem számolták ki hogy a költségvetés jobban jár-e. Nem szokásuk ezeknek a számolgatás.
Még a saját polgármestereik közül is sokan tiltakoztak ellene. Van aki nem mert akkora stréber, de sokan kiálltak ellene.
Az évi 5.000 Ft pedig senkit sem fog a földhöz vágni, szépen megveszik és kész. Közben káromkodnak egy jót, felemlegetik hogy "jobban teljesít" és köpnek egy jóízűt.

Az egyetlen racionális cél amit ki lehet találni az nem más mint hogy foglalkoztassák az embereket valamivel. Aki BKV-zik annak átnevezik a megállókat. De tényleg, néha nem tudom most melyik megálló melyik mert átnevezték.
Aki autózik annak itt van az új díj.
A legfontosabb: ne gondolkodjanak. Például hogy hol van a beígért 1 millió új munkahely, amiből 200.000 közmunkás lett eddig.
Hol van a 7% növekedés, amiből 4 év alatt sem lett összesen ennyi.
Hol a 65-70% államadósság ami trükkökkel 76%
Hol a keleti felvirágzó keleti kereskedelem, keletről csak az orosz propaganda oldalak értek el hozzánk idáig. Meg egy zsákutcás külpolitika.
Na ezért kell az útdíj. Meg az olyan trollok akik minden kormányt kritizáló posztnál elkezdenek ballibsizni, gyurcsányozni, meg az aktuális terelő szöveget nyomatni.

2014.12.31. 18:15:47

@khell: "aki naponta autóval jár be agglomerációból, napi 50-60 km, azt majd földhözvágja a havi 1 liter benzin ára, ez bullshit."

Te nem érted ezt az egészet. Nem a havi 500 forintról van szó, hanem arról, hogy itt egy újabb sarc a meglévő sok mellé, amiből szokás szerint nem az ország fog fejlődni, hanem nagyrésze megy a feneketlen fekete zsebbe, a maradékot meg luxus táskákba és luxus órákba fogják fektetni. Közben kaján vigyorral próbálják megmagyarázni, hogy milyen jól jártam, hogy azért amiért eddig nem kellett fizetnem, azért most kell. Én inkább a kislányomra költeném ezt a fagyipénzt ha nem haragszol. Egyébként meg vannak sokan akit földhözvág ez az összeg is. Ez a sok párszáz forint innen onnan összeadódik, (ne felejtsük el hogy közben minden folyamatosan drágul) megérzi az ember. Te jól jártál az útdíjjal, örülj neki csendben, de többen vannak akik nem, meg úgy ánblokk kivan a faszuk a honi politikától, ne várd már el hogy még tapsoljanak is.

élhetetlen 2014.12.31. 18:18:53

@♔bаtyu♔: „NEM ORBÁN, DEMSZKY, Orbánék ellenezték.„ Na, ez már rövidebb lesz. Azért azt be kéne látnod, hogy a tények ismeretében öt év alatt Orbán elkezdhette volna a P+R-ek kiépítését, vagy akármilyen megoldást találhattak volna a problémára a fizessen a polgár megoldáson kívül. (Egyébként Orbánék mindent elleneztek, vagy egyszerűen nem jártak be dolgozni, a Nemzeti színházat jól elkúrták, stb). Ne legyél ennyire egyszerű.

élhetetlen 2014.12.31. 18:24:01

@Kakimaki0123456789: Sajnos, igazad van. Napi kellemetlenségeket kell generálni, hogy a komolyabb dolgokkal ne foglalkozzanak az emberek.

2014.12.31. 18:28:08

@♔bаtyu♔: "További hátrány, hogy már nem lehet megkerülni díjtalanul fél bp-et, ha az egyik széléről mész a másikra"

Hja... Az M0-ás eddig sem volt üzemanyagtakarékos megoldás. Hamég erre rátesznek egy kis útdíjat is, akkor már semmilyen észérv nem marad a kerülőre. Pl; rákospalota-törökbálint ~66 kilóméter M0-án útdíjjal, ~30 kilóméter városon át ingyé. Nem kell sokat gondolkodni, ezután mit választ a többség.

Nickel Bolha 2014.12.31. 18:43:00

2013. 12. 31.Gyűjtés
www.168ora.hu/itthon/100-megszoritas-orbanektol-122174.html
Nem száz, csak ötven.
2014 nincs benne.
Dübörgünk, de rendesen . :-(

– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából

– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal

– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése

– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)

– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése

– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése

– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel

– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése

Ali Lali 2014.12.31. 18:43:36

Qvára unom már az itt leírt baromságokat.Hát nem veszi észre senki, hogy ,amíg itt az útdijakon meg az egyéb baromságokon pöcsölnek lassan mindent elkótyavetyélnek! Kiárusítják az országot azoknak akik nekik a legnagyobb baksist ígérik, és a narancsbirkák tapsolnak hozzá! Ilyen mélyen még nem volt az ország! Na csá! És BUÉK amíg érdemes magyarul írnom.

midnight coder 2014.12.31. 19:05:22

@Ali Lali: Ezzel elkéstél. Az elkótyavetyélés 1985 és 2005 között történt (a spontán privatizációtól a privatizáció végéig). 1990-ben még 26,5 Mrd USD volt az állami tulajdon, ez 2005-re lement 3.8 Mrd USD-re. Ennek nagy része az első két ciklusban. Közben sikerült elkótyavetyélni a szovjet államadósságot is.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.31. 19:11:36

@Shopping:

"A legnagyobb birkák MI MAGUNK VAGYUNK, hogy ezt meg lehet csinálni velünk."

Mit?

Hogy évente 43.000 Ft helyett évente 5.000 Ft-ot kell fizetned?

Tényleg szemétség :)

aluf 2014.12.31. 19:16:56

Ennek a kormánynak egyetlen jó húzása volt, hogy nyilvános helyen tilos bagózni. Az nagyobb kibaszás, hogy megszünt a 4 napos pályamatrica.

Maci65 2014.12.31. 19:17:20

@polyvinyl: A sok agyatlan a megyei matricák rendszerét összekeveri azzal, hogy az eddig ingyenesen használható autóutak fizetősek lettek, és az autópályák elkerülő szakaszai fizetősek lettek.

aluf 2014.12.31. 19:19:43

Ez a kormány pont ojan hüje mint az a népség aki rászavazott.

aluf 2014.12.31. 19:24:45

Nekünk is lett csaucseszkunk hurrá, költözhet a Táncsics féle palotába vagy Kufsteinba. Persze Döbling is rendelkezésére áll.

VadMacs 2014.12.31. 19:32:11

@polyvinyl:
0Ft -ról 5000Ft -ra emelni valamit, majd azt hazudni hogy ezzel kurva jól jársz, az a legjobb - na ezt magyarázzátok inkább.

ledo76 2014.12.31. 19:38:04

@khell: @polyvinyl: Ne keverd már az autópálya hálózatot az elkerülő utakkal. A M0 a városi úthálózat része, nekem nincs bajom a megyei matricával, sőt kimondottan ötletes, bár ott kibújik a szög a zsákból, hogy a 4 napost megszüntették, de nem véletlenül nem szednek ilyen utakon sehol díjat, ráadásul a magyar autós adóterhelése enélkül is elég jelentős, sőt az EU-s pénzből épített szakaszon nem is lehet díjat szedni (így az az elmélet is megdől, hogy nem lehet kivételt tenni). De persze a világ hülye és megint mi vagyunk a helikopter.Mellesleg kevesebb lopással jobban lehetne új sarcot szedni.

eszim 2014.12.31. 19:38:26

@polyvinyl: és hol veszem meg online, ja sehol, csak kiokádták magukból a rendeletet, azt majd lesz valahogy, szarnak bele.
Gondolom halálra szopják magukat a fejlesztők az ünnepek alatt, hogy valahogy megoldják. Ez ugyanaz a kormány akik szerint nem szabad vasárnap, ünnepnap dolgozni, de az nyilván kivétel, ha az ő szarukat lapátolják.

DocBulywood 2014.12.31. 19:44:17

Kell még egy pár Luji Vutton tatyó a havernak és ezt összerabolják az autósoktól.

Elb.szták a költségvetést, költekezik az állam - matolcsi 200 milliárdos mnb-s kiadás csak egy példa -, és ugye kell a bevétel.

Egyszerűbb lett volna azt mondani, aki az autóját használni akarja, vegyen éves matricát 43 ezerért és azzal minden úton, nem csak az ótópályán tütűzhet.

Ehelyett összeugrasztják az embereket. Ti hülyék meg egymásnak estek, gratulálok!

kercsi vííí 2014.12.31. 19:50:43

@DocBulywood: Inkább azt, hogy magánszemélyeknek csak évi 20 ezer a matrica, sokkal többen vettek volna.

Sir Galád 2014.12.31. 19:59:23

@khell: Te az a fajta vagy, akinek ha a szeme előtt nyúlják le a pénzt, akkor is tapsikol örömében. Ilyen emberrel mit lehet kezdeni?

Nem zavar, hogy nem csak "ballibsik" vannak, hanem olyanok is akiknek elege van abból, hogy mi adóemelésünkből vesznek Rolex karórát, Gucci táskát, kurvázást Franciországban, úszómedencés házat, meg stadiont Felcsúton?

Gyorgy Nagy 2014.12.31. 20:03:38

A RÁK EGYEMEG azt a mocskos BUZIT de még a családját is aki ezt kitalálta! Budaörsre a repülőterre mert az a párszázméter us fizetős ( nincs más a reptér megközelitésére ). Ezek szemetek! Magyarország jobban teljesit mi? A tetü álamtitkárok és helyetesei ( mid vidékröl felhozott PARASZT ) 30% fizetésemelèst kaptak múban.ez a fidesz.TAKRODJATOK TOLVAJOK!

igazi hős 2014.12.31. 20:04:10

@khell: "Mutasd azt a statisztikát, hogy töredék ember jár jól!" Abból, hogy +30 mrd bevételt terveznek, minden gondolkodó ember számára világos, hogy a többség többet fog fizetni. De azért nyugodtan írják be sokan, hogy nekik mennyire jó az új rendszer. Bár gyanítható, hogy a beírók többsége eddig sem vett éves matricát, sőt talán autója sincs, viszont nincs olyan kormánydöntés, amiért ne lelkesedne...

igazi hős 2014.12.31. 20:18:13

@♔bаtyu♔: "Ha a 4-es metró utazó létszáma is ennyi lesz mint ma, 67 milliárd Eu-rt kell visszafizetni. " Ej-ej, hazudni csak szépen, finoman. Elvtárs, ennyit sem tanultál meg a nagyoktól: nem mondunk számokat ("a kormánynak nem dolga, hogy számoljon") és nem tűnünk nagyon hülyének. 67 mrd Euro az a teljes 2007-2013-as támogatásunk többszöröse, a lengyelek kaptak ennyit (ők kapják a legtöbbet, épp 67 mrd Eurot).
Egyébként a 4-es metró támogatását nem az utasszám, hanem a kapcsolódó beruházások elmaradása miatt bukhatjuk el. Pedig a 67 mrd _forintból_ rengeteg P+R parkolót lehetne csinálni és még a dugódíj bevezetésére is maradna. Persze ehhez dolgozni és kéne, csak Tarlós is csak pofázni tud (ez elődjéhez méltóan, gondolom ettől remél 20 évet).

kjhgfd 2014.12.31. 20:18:27

csinálhatták volna okosabban is . mondjuk minden kocsira +5 rugó "súlyadó", cserébe megyehatáron belüli ingyen utazás. sőt mivel mindenkinek kötelező lenne ezért lehet h a 3-4 ropi is elég lett volna.

DocBulywood 2014.12.31. 20:27:12

@kercsi vííí:

Az kevés lett volna a fidessnek. Szerintem az sem lenne elég, ha minden fizetésért dolgozó ember nettóját is megkapnák 3 hónapig. El tudnák b.szni azt is.

Ezeknek semmilyen pénz nem elég.

Ez a megyematrica ott sántít, hogy:
- plusz kihúznak az ember zsebéből pénzt
- nem tudjuk, hová teszik azt a pénzt
- de hogy utat nem újítanak fel, 1000%

Lassan csak az autópálya a normálisnak mondható útfelület, a többi gidres-gödrös nyakkitörős halálút. Legalább nem kell majd nyugdíjat fizetni, vagy munkahelyet "teremteni", ha valaki elpatkol.

DocBulywood 2014.12.31. 20:29:58

@kjhgfd:

"csinálhatták volna okosabban is . mondjuk minden kocsira +5 rugó "

De mire kell még a pénzünk? Szeretném látni tételesen elszámolva, mire költötték!!! Ahogy minket szívat a NAV, őket is vizsgálgassa csak! Számoljanak el 1990-től!

Mutassák meg a havi bankszámla kivonatokat! Szeretném tudni, h miniszteri fizetésből hogyan telt 700nm-res házikóra, stb!

Ne gyere már a hülyeségeddel, h nem nagy pénz az az 5 ropi! Majd kitalálnak még plusz 7-8 adófajtát, hiszen nem nagy pénz az a napi 20ft. Meg még 20, meg még 20, meg még 20...

Ugye???

VadMacs 2014.12.31. 20:36:37

@DocBulywood:
Ez sem teljesen így igaz.
Nyáron mentem az M7 pl nyáron a balaton irányába, az útfelület katasztrófa volt ahhoz képest, milyen volt anno. Aztán kik is dolgoztak a siófok előtti szakaszon annak idején...?

KUHULIN 2014.12.31. 20:46:33

Én ritkán értek egyet a 444.hu -val, de ez qrvára igaz: "A fizetős autópályaszakaszok térképeit Hókuszpók rajzolta, zsírkrétával"

jet set 2014.12.31. 21:52:22

@lófüle elemér: Írd már le tételesen, hogy jön össze havi 40-50ezer.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.12.31. 21:54:11

@polyvinyl: A jó kurva anyádat 43 ezer forintozol. Eddig nem fizettem semmit, most fizethetek 5 ezer forintot.

jet set 2014.12.31. 22:00:45

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: És bele fogsz szakadni. A benzin ára közben csökkent 100Ft-ot.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.12.31. 22:03:59

@jet set: ...és mert csökken a benzin ára, akkor valamilyen plusz adót kell bevezetni?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.12.31. 22:07:52

@jet set: ...és, ha újra felmegy a benzin ára, akkor majd letörlik?

2014.12.31. 22:13:30

Külföldi rendszámmal járok, nagy ívben szarok OV fejére. Eddig se fizettem magyar autópályán, ezután se fogok.
Azok védik legjobban, akik ugyanilyen hévvel tiltakoztak a vizitdíj ellen, pedig az is 3000 Ft volt évente annak, aki sokat járt.
Akkor népszavaztattak, most miért nem? Mert félnek, hogy nem csak a szavazók 50 %-a menne szavazni és azoknak is csak a fele szavazna rájuk?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.31. 23:28:01

@polyvinyl:
"Hogy évente 43.000 Ft helyett évente 5.000 Ft-ot kell fizetned?"
Az a baj, hogy a majmok nem csak beszélnek, hanem írnak is!
A szántan a majmoknak nem kenyerük úgy-e polyvinyl?
A 43.000.-el szemben nem az 5.000.- áll, te...., hanem a megyénkénti 5.000.-, tehát a 19*5.000=95.000.-, te nagytudású!
A különbséget fizesd te! Hogy engedett el a habonyművek a fejtágítóról?!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.12.31. 23:31:45

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Vannak megyék, ahol nincs autópálya, s az éves 43 ezer forintos marad.

cso zsi 2014.12.31. 23:50:20

@♔bаtyu♔: Nem kellett ehhez egész Bp megkerülése. Több kolléga Üllő - Monor környékéről járt Újbudára az M0-on, "ingyen".
Most vagy visszatérnek a városi utakra, vagy fizetniük kell.
Olyan dologért, amit amúgy fizet már minden autós, az is, aki tapsol az ötletnek.

ember100 2015.01.01. 00:41:35

@khell:
Helló !

Mekkkora egy gyökér vagy ! Azt meg leszarod hogy a több 10-20.000 autósnak plusz 5.000 ft jába kerül hogy kimenjen budaörsre.
Nem vagy egy kicsit önző vagy fideszdroid ?

ember100 2015.01.01. 00:56:12

@polyvinyl:
Helló !
Itt a kedvenc hosszúláncú molekulám :)
Már megint demagóg vagy 1 "embernek " Khell- nek jó többi dögöljön meg?
Tehát ha az új autópálya matricával MINDENKI jól jár akkor honnan lesz a plusz 30 milliárd ft bevétel az államnak (Ovibá és sleppje )???
Naaaa várom válaszod :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.01.01. 01:06:58

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Te többet tudsz, mint a Nép Nemzeti Autópálya Nemzeti Magyar Autópálya Csúcsigazgatóság!
Csak nem Lézerjanicelebrogánkuszaszeműmatolcsicsigerinc-rugalmasítottvargamisi szóvivője vagy?

Measurer 2015.01.01. 01:10:31

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Attól függ, ki milyen területen veszi igénybe az úthálózatot.
Mondjuk egy Audinál dolgozó szarvasi Békésből Csongrád-Bács/Kiskun-Pest-Komárom-Győr/Sopron az 25 eFt/év-et fizet.
Persze, ha áruteritő, akkor persze több megyére vagy az egész országra kell kiváltani.

cso zsi 2015.01.01. 01:22:48

@ember100: Ez a szerencsétlen már az Origo topikjait is teleszarta a hülyeségével, ahelyett, hogy szilveszterezett volna valakivel.

ubi1 2015.01.01. 01:32:08

Nem vagyok egy reptérre minden nap járó valaki de azért a 200 m ért vehetek egy matricát ha véletlen ott lenne dolgom Sok köcsög tapsoljatok nyaljátok a narancsos seggeket Akinek nem inge ne vegye magára de a többi öltözzön már fel

2015.01.01. 02:13:21

@jet set: "És bele fogsz szakadni. A benzin ára közben csökkent 100Ft-ot."

Nem hinném hogy tartós lesz a jelenlegi "olcsó" üzemanyagár. Volt már ilyen visszaesés a történelemben. Ugyanolyan gyorsan vissza is fogják emelni, afelől ne legyenek kétségeid.

Egyébként meg már te vagy a sokadik, aki majdhogynem örül az új adónemnek. Akkor fizesd már ki helyettem is légyszi, ilyen piti összegbe nem fogsz belerokkanni.

BKV reszelő 2015.01.01. 07:08:12

@khell: Ne írkálj! Lemaradsz a harcos békementről és nem leszel rajta a kifizetési listán! Ökör!

VegaLife 2015.01.01. 07:51:09

Ez lett a dugódíj.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.01.01. 07:57:22

@khell: Csak egy dolgot magyarázz meg, mi a kurva anyádért kell megvegyek egy 10 napos autópályamatricát ha budapestukénz egyszer ki akarok menni a Ferihegyi reptérre? Mert ahhoz is matrica kell. És most ne gyere az éves megye matrica árával, mert mint mondtam budapesti lakos vagyok, és Budapesten kívül máshova egészségi okokból sem járunk autóval. De Ferihegyre évente egyszer kimentünk a rokonokért.
És különben is, ha a magyar gazdaság olyan kiválóan teljesít, hogy mi "vagyunk az EU motorja", akkor mi a kurvaanyjukért van szükség az autópályadíj kiterjesztésére?
Erre próbáljatok meg válaszolni Fideszes seggyalók.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.01.01. 07:58:53

@VegaLife: azt majd még külön megkapjuk a nyakunkba, ne örülj előre. Az tényleg Uniós követelmény.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 07:59:11

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: S mégis miből vontad le ezt a"bölcs" következtetésed? Amennyiben az előző hozzászólásomat is elolvastad volna, tisztában lennél vele, hogy mennyire értek egyet ezzel az őrültséggel.
Mellékesen, nézd meg, hogy van-e éves matrica:
ematrica.autopalya.hu/

anyo05 2015.01.01. 08:48:53

Mért kéne tiltakozni Tamásnak??? Sokra megy a köszöneteddel:DDD

Measurer 2015.01.01. 09:22:48

@The Ghost Wolf: eddig nagyjából az osztrákot vettük át.
Pl.Ausztriában 10 napos, 2 havi és éves matrica van.
www.wien-konkret.at/verkehr/auto/autobahnen/vignette/
Ott szó sincs "tartományi" matricákról.
Viszont ott a tömegközlekedési eszközt használni nem tudó mozgáskorlátozottak ingyenes matricát kapnak.

ingyenebed 2015.01.01. 09:33:25

@khell:

mondták már, hogy a kurva anyádat, te agymosott?

egyébként búék!
:-)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.01.01. 09:38:03

"Egyúttal köszönetemet fejezem ki Hoffmann Tamás polgármesternek, fideszes pártkatonának, akinek még csak egy látszattiltakozásra sem futotta."

Nem azért, de látszattiltakozás pont volt: www.ujbuda.hu/ujbuda/elokeszitetlen-az-m0-as-fizetosse-tetele

Ennél többet meg tőle nem lehetett várni, elég pehelysúlyú játékos ő a Fidesz arénában, épp most olvasom, hogy nála nagyobb vadak is hülyét csináltak magukból: index.hu/belfold/2014/12/31/hende_csaba_garantalja_nem_lesz_fizetos_a_86-os_ut/

VegaLife 2015.01.01. 10:19:25

@The Ghost Wolf: nem örülök, sőt! Ez is megerősít abban, hogy elköltözzek..., amit tervezek egy ideje.

cso zsi 2015.01.01. 10:35:29

@Measurer: Átvehettük volna onnan az ár/érték arányt is.
"Kicsit" jobb a jövedelmük, de tekintsünk el ettől.
Maradjunk az áraknál:
Autos / Mehrspurige Kraftfahrzeuge bis 3,5 t (inkl. 20% MwSt.):
Jahres-Vignette: 2015: 84,40
2 Monats-Vignette: 2015: 25,30
10 Tages-Vignette: 2015: 8,70
Die 24-Stunden Korridorvignette gibt es 2014 nicht mehr.

Motorräder / Einspurige Kraftfahrzeuge (inkl. 20% MwSt.):
Jahres-Vignette: 2015: 33,60
2 Monats-Vignette: 2015: 12,70
10 Tages-Vignette: 2015: 5,00

Odakint érzik, hogy a motornak csak két kereke van, tehát olcsóbban koptatja az utat. Éves viszonylatban meg jóval kevesebbet, hisz átlag 5-6 hónapot lehet motorozni.
Ma 316 Ft az euro.
Azaz alig 27000 Ft az éves matrica, a jóval több pályára (kivéve néhány alagút) 3,5 tonna alatt bármire.
Nem 7 személyre, nem utánfutóra, ahogy ezek az eszementek megkreálták.
Furgonnak sem kétszer drágább a 10 napos.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 10:56:22

baszki!

Ki a fasz tud majd kiigazodni, hogy melyik szakaszokért kell majd fizetni.

Aki évente csak néhányszor járkál BP környékén, annak napokig tartó matematikai gráf probléma lesz megtervezni az útvonalat.

esef 2015.01.01. 11:03:25

@khell:
drága jó Orbánisztánban ahol a FIZESS nevű párt van hatalmon, egy Lézer János nevű kijelölt utód hamarosan rá fog jönni, hogy ha a megyei matrica 5e pénz per év, akkor ha felemelik 10e pénz per hó-ra, természetesen úgy, hogy nem engedik az emberekre továbbhárítani
hogy húzott volna az apjuk gumit

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 11:10:51

@Mr. Double B.:

Nem kell ide statisztika.

1.Van egy olyan réteg aki járja a országot és mindenképpen megveszi az éves matricát.
(ügynökök, cégautók, kereskedők, stb)
Ott nem változik semmi.

2. Vannak olyanok akiknek A-B pont között ingának, és nem szarakodtak, bevállalták az éves matrica árát (mert meg tudták fizetni, kerestek annyit, hogy belefért) Ők jól jártak, és ráadásul példálózni is lehet velük.
Ez feltehetőleg szűk réteg, mivel a többségnek elég teher a natúr ingázás költsége.

3. Van az a nagy ingázó tömeg akik nem fizetős vonalon mentek, és akiket be akartak emelni az útdíjfizetők közé. Ez a tömeg jóval nagyobb annál mint a 2. pontban lévők, ők fogják befizetni a jól járók különbözetét és a plusz bevételt is (30-40 mrd)

lófüle elemér 2015.01.01. 11:11:04

@jet set:

Benzin majdnem a duplája.

Ugye agyas, az már kiszállt az egyszerű buta agyadból amikor szíjÁrtó villalakó elvtársad heti rendszerességgel óbégatott az idiótáknak (igen, neked), hogy a gazdaság a 230 Ft-os benzin miatt van a béka feneke alatt, és azonnal csökkenteni kell az árát. Mennyi volt orbán főtitkár elvtársad alatt? 400-450-es átlag. Ugye butaagyú, már meg is van a havi 20-30 ezres.
Kenyér?
Megélhetés?
A nagyon egyszerű birkamenetes barom, (igen, te) elhiszi, hogy a rezsiben visszaosztott havi ezres fedezi azt a 30-40-50 ezret, amit a másik zsebéből a közel 50 db. úja adóval (útadó, mosószeradó, (ugye, mosószer, a te egyszerű agyad nem fogja fel, ez is a te zsebedből megy, hiszen gondolkodásra képtelen buksikád azt is elhitte, hogy a bankadó nem lesz rád terhelve) és a többi szépen összeadja azt amit mondtam.
Nem fogom kigyűjteni neked, annyit egy ilyen seggfej nem ér, de majd ha nem kapod a lét a hazug kommentelésekért, és nem anyucid, apucid tart el, majd te is rájössz, és nem kérsz baromságokat csak azért, hogy a napi júdáspénzedért megdolgozz.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 11:14:47

Ja, és a szaros végű ostor megint a szegényebb rétegen csattan!

inuitdog 2015.01.01. 11:25:00

Én a gondot ott látom, hogy a rendszer üzemeltetése aránytalanul magas lesz az elvárt bevételhez viszonyítva. Ha tényleg ellenőrizni is akarják és az elképzelt tökéletességgel kiszűrni az illegális út használókat hatalmas befektetésekre lesz szükség. Csak nem a pálya kamerák forgalmazója és üzemeltetője fog nagyon jól járni ezzel? Vagy ha mobil ellenőrző pontok lesznek ahhoz is igen sok új járműre és berendezésre lesz szükség. Ezt nézve akár a megyei matrica díj későbbi emelése is lehetséges.
Szerintem ez a döntés egy aránytalan költségű, elhibázott és átgondolatlan rendszert eredményez. A bonyolultságánál fogva pedig ellenőrizhetetlen.

Mészáros Laci 2015.01.01. 11:33:45

az elejével (átgondolatlan, előkészítetlen, rosszul kommunikált stb) teljesen egyetértek.

de hogy az outletekbe járók emiatt fognak szívni, hát az hülyeség. aki AUTÓVAL megy ki egy tizenpár kilométerre levő outletbe, és nem engedheti meg magának az évente 5000 forintos pest megyei matricát, az backuphatja.

Mészáros Laci 2015.01.01. 11:36:39

@inuitdog:

érdemes elővenni egy kockás papírt, egy kamera üzemeltetése messze nem olyan drága. továbbá az autópálya üzemeltetője állami cég.

sokat járok Miskolcra, az éves matrica eddig 43 ezer - most három megyei matricát 15 ezer lesz, szóval én jól jártam, persze amennyi adót fizetek, meg is érdemlem.

ogli dzsí 2015.01.01. 11:43:10

'A nagyon egyszerű birkamenetes barom, (igen, te) elhiszi, hogy a rezsiben visszaosztott havi ezres fedezi azt a 30-40-50 ezret, amit a másik zsebéből a közel 50 db. úja adóval (útadó, mosószeradó, (ugye, mosószer, a te egyszerű agyad nem fogja fel, ez is a te zsebedből megy, hiszen gondolkodásra képtelen buksikád azt is elhitte, hogy a bankadó nem lesz rád terhelve) és a többi szépen összeadja azt amit mondtam.'

Ugyanezt a rizsát toltátok az idei 3 kampányban, meg is lett a 10%. A jobbik is lenyomott, hehe.

folytatjuk

inuitdog 2015.01.01. 11:45:02

@Mészáros Laci: Persze állami cég, de a kamrákat még véletlenül sem állami cég forgalmazza, a VW transportereket sem, sőt a software-t sem állami cég írja. Egy jó zsíros közbeszerzés a láthatáron.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 11:45:26

@Mészáros Laci:

Ne legyél már fillérbaszó olcsó János!

Ha sokat jársz Miskolcra, akkor igazán megengedheted magadnak az éves matricát is (jelentéktelen az éves útiköltségedhez képest)

Ha meg nem akkor backuphatod!

Mészáros Laci 2015.01.01. 11:47:23

@inuitdog:

...de ez már aprópénz, szerintem. ezért kell kockás papír.

@Texaszi Láncfűrészes:

látom, értjük egymást :)

Mészáros Laci 2015.01.01. 11:49:47

@♔bаtyu♔:

én ballibsinek számítok?

(csak kiváncsiságból kérdezem)

Mészáros Laci 2015.01.01. 11:52:23

@lófüle elemér:

jó ez a szöveg, de nem elég jó.

a demagóg és a sikeres demagóg között van pár fontos különbség. a sikeres demagógia mögött kemény munka van, sok pszichológia, reklámpszichológia, szociológia, folyamatosan elemzik a közönség hangulatát, reakcióját.

szóval nem elég hülyeséget mondani, hogy sikeres legyél, pontosan AZT a hülyeséget kell mondani és ÚGY, amit a nép hallani akar.

gada00 2015.01.01. 11:56:54

Részemről a baj ott van, hogy a bevezetése egy dolog, mondhatni nem sok a 400/5000, de innentől kezdve nem tart semeddig emelni az árat.
A súlyádó is csak pár száz forint volt induláskor, tudom már nem így hívják, de uggyan az a tétel.

cso zsi 2015.01.01. 12:00:40

@Mészáros Laci: Oké. Nem járunk outletbe.
De aki évi egyszer-kétszer kimegy Ferihegyre rokonért, annak most miért is kell pályamatrica?
Aki az agglobol jár be dolgozni (nem azért mert kiköltözött, hanem azért, mert a fővárosban van munka), de fél - egy órát spórolt, hogy nem tömegközlekedéssel teszi, neki mire kell fizetni?
A bevezetők fizetőssé tétele a nagyáruházak elleni manőver?

G. Áron 2015.01.01. 12:05:20

@cso zsi: A 4-es főút a 21-es km-től fizetős, tehát a 2-es terminál felüljárójától kifelé. Budapestről így ingyen ki lehet menni a reptérre, és ingyen vissza is lehet jönni onnan.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 12:05:31

@cso zsi:
Kérd el az árát a rokonoktól.
Ha futja nekik repülőre akkor ezt is ki tudják neked fizetni röhögve.

Mészáros Laci 2015.01.01. 12:23:22

@cso zsi:

nem tudom :)

...a reptéri út 800 ominózus méteres szakaszát nézegettem én is hosszasan ma reggel (egyszerűen nem hittem el).

arra tippelek, hogy ezt a taxisok lobbizták ki, mert a "transzfer" tarifák megszűnésével olyan drága lett a reptéri fuvar, hogy sokan inkább ismerősöket kértek meg.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.01.01. 12:24:46

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Hozzászólásom nem volt "bölcs".
Szégyellem, de összekevertelek a hosszúláncú molekulával.
BUÉK!

Mészáros Laci 2015.01.01. 12:28:13

@Texaszi Láncfűrészes:

pont két évvel ezelőtti wizz air számla:

Route: BUD­CRL­BUD SZJ62100.0 - Budapest (Terminal 2) ­ Brussels (Charleroi) ­ Budapest (Terminal 2)
Type of service: Flight ticket
Qty: 5,00 Pieces
Unit price: 623,80
Grand Total: 3119,00

forintban :)

Mészáros Laci 2015.01.01. 12:29:25

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

abban a megyében kell laknom, amelyikre a matrjoskát veszem?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 12:49:43

@Mészáros Laci: Szerintem oda veszel matricát, ahová jólesik. Ahhoz, hogy hol laksz, semmi közük! Ők csak az érintett utakon a matrica meglétét ellenőrzik.

EZAZ 2015.01.01. 12:49:54

Nem azért mondom, de ha kevés az utas a 4-es metrón, én szívesen utazok rajta pénzért. Nehogy már Brüsszelbe prüszköljenek miatta. Szerintem, mások is utaznának rajta, ha fizetnének nekik. Meg kell fizetni ezt a munkát, végül is, nem lehet mindenki kommunista!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 12:51:23

@Mészáros Laci: Nem kell ezeknél lobbizni, hülyék ezek anélkül is.

zsoci 2015.01.01. 12:58:18

Ez az eész egy hülyeség, sőt aljasság. Egy újabb bujtatott adó.

Viszont pár dolgoban azért pontostanék. Érdre nem érdems a M7-esen menni, mert az csak az északi végéhez jó, ahhol alig van valami. Mindneki a 6-os, vagy a 7-es útan járt eddig is. A 7-es útnak nem a panaoráma kanyar a veszélyes pontja, mert azt mindenki látja, hanem a Mechanikai Művek felé tartó rész minkét irányból. Mert itt az egyenesben akar mindeki előzni.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:02:44

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

közben elolvastam a szabályozást, nem szerepel benne lakóhely.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:10:36

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

ezzel nem értek egyet. könnyű megspórolni a gondolkodást azzal, hogy lehülyézek mindent, amit nem értek.

én inkább azt mondanám, hogy nem értek egyet a döntések mögötti értékrenddel és elhibázottnak tartom a kommunikációs stílust. (de hát, Le style, c'est l'homme, szóval mi mást várhatnék)

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:14:34

@zsoci:

bújtatott adó? nem biztos, szerintem a rendszeres pályahasználók költségei tényleg csökkenhetnek.

ha meg (összességében) mégis adótehernövekedés, hát akkor sem olyan borzasztó összeg. nekem az SZJA- jövedelemadóm a felére csökkent az elmúlt öt évben, szóval szigorúan pénzügyileg a fideszkormány haszonélvezője vagyok. gyemekeim anja még sokkal jobbana járt, mert a havi 100 rugó adókedvezményt is igénybe vehette (plusz az SZJA csökkenést).

emellett hadd ne sírjon már a szám havi pár száz forint miatt.

zsoci 2015.01.01. 13:23:50

@Mészáros Laci: Ez azért nagyon erős egyszerűsítés. Szinte nincs az új szakaszok közt olyan, amit valaki éves matricával használt volna, és most fizetős. Pont azokat a szakaszokat tették izetőssé, amik eddig ingyenesek voltak, mert a vársoi utakat tehermentesítették.

A pénzügyi haszonról meg annyit, hogy ez csak a serpenyő egyik oldala. A másikban van a rengeteg dolog ami sokkal drágább lett. Éelmiszer, banköltség stb. Egyáltalán nem nyertünk semmit , sőt.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:30:58

@Mészáros Laci: Te faszkalap! Budaörs végé van egy lakótelep. onnan rengetegen járnak be kocsival, mert busszal qrva sok idő.
Na most ezek eddig kirongyoltak az autópályára és onnan befelé. Most ezek csendben végigbattyognak Budaörsön. Benyóban ugyanannyi, sőt kevesebb, mert nem százzal megy az autópályán, hanem ötvennel a városban. Te seggfej nyalonc! Közlekedésileg, környezetvédelmileg baromira rossz.
Te még annak is tapsolnál ha családod minden nőtagján átmennének a fideszesek.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 13:31:30

@Mészáros Laci: Nem mindent hülyézek le, csak a kormány módszereit. Minden hatástanulmány, előkészítés nélkül hoznak döntéseket. Azokat kiadják képviselőknek, így egyéni javaslatok és nincs egyeztetés, stb, stb. Ez szerinted a normális módja a törvénykezésnek? Amennyiben igen, akkor valóban én vagyok a hülye.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:32:04

@Mészáros Laci: "könnyű megspórolni a gondolkodást azzal, hogy lehülyézek mindent, amit nem értek."
Vagy tapsolsz annak amit nem értesz.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:35:57

@zsoci:

1. a drágulást nem érdemes "szemmértékkel" nézni, mert az ember hajlamos kizárólag arra emlékezni, ami igazolja az érzelmeit. a KHS inflációs adata meglehetősen jó becslést ad az átlagember számára.

2. biztos, aki a közeli agglomerációból járt be budapestre, annak nem esik jól a havi 400 forint többletteher. de aki pár kilométerrel távolabbról, annak meg jólesik, hogy havi 400-ért bátran autópályázhat.

ez az évi 5000 bőven egy lélektani határ alatt van, az évi 42 ezer meg bőven fölötte.

3. érdekes megfigyelni, hogy nagyon sok olyan ember is felemeli a szavát, akit nem érint a változás, csak épp utálja a fideszt. meg fordítva is. ez olyan magyaros - mindenben egymás támadásának eszközét látjuk meg, ahelyett, hogy a tényeket néznénk.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:37:31

@ózdi cigány:

"Vagy tapsolsz annak amit nem értesz. "

igen, ez ugyanannak a másik oldala. én a gondolkodás pártján vagyok, ráadásul nem csípem a fikázó-panaszkodó-hibáztató-fanyalgó attitűdöt sem.

conchita 2015.01.01. 13:37:33

@Mészáros Laci: "szerintem a rendszeres pályahasználók költségei tényleg csökkenhetnek."
de azoké nő akik Budapest körüli kisvárosokba költöztek és onnan járnak be kocsival. És ezek sokan vannak. Te rossz sorba állsz pajti. Ahol vagy ott narancsot osztanak, nem észt.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:39:22

@Mészáros Laci: "én a gondolkodás pártján vagyok, "
aha. Olyannak vagy a pártján, amihez láthatóan nincs közöd.

2015.01.01. 13:40:01

Mosmá osztán elég legyen!

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:40:26

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

"Nem mindent hülyézek le, csak a kormány módszereit. "

hehe :)

"Minden hatástanulmány, előkészítés nélkül hoznak döntéseket."

Tudom, hogy nincs racionális alapja, de mindig irigykedve nézem a benfennteseket. Nekem sajnos nincsenek olyan kapcsolataim, akik tájékoztatnának a hatástanulmányokról (vagy azok hiányáról).

"Ez szerinted a normális módja a törvénykezésnek? Amennyiben igen, akkor valóban én vagyok a hülye."

Nézd csak meg azt a hozzászólásomat, amire válaszoltál:

"nem értek egyet a döntések mögötti értékrenddel és elhibázottnak tartom a kommunikációs stílust"

szerinted normális módja a vitának, hogy nem olvasod el amire válaszolsz? Amennyiben igen, akkor valóban én vagyok a hülye :)

ózdi cigány 2015.01.01. 13:41:29

@ogli dzsí: Milyen komcsi dumád van!

index.hu/tudomany/tortenelem/2014/11/16/1958_valasztas/

"Elvtársak, nekünk igazunk volt tegnap is, igazunk van ma is és igazunk lesz holnap is!

Az biztos, hogy erre az évfordulóra a kihalófélben lévő munkásőrökön és Munkáspárt-szimpatizánsokon kívül senki nem fog szívesen emlékezni: idén november 16-án van az 1956-os forradalom utáni első kommunista választás 56. évfordulója.

Az 1953-as, a Magyar Függetlenségi Front laza 98,2 százalékos győzelmét hozó kirakatprocedúrát követően elvileg 1957 nyarán kellett volna újra az urnák elé terelni a népet, azonban az '56-os forradalom utórezgései ekkora még egyáltalán nem ültek el, ezért az MSZMP inkább két évvel meghossszabbította a képviselők mandátumát, hátha addigra sikerül elvégezni a piszkos munkát, és legalább a felszínen konszolidálni a nehezen összetákolt új kommunista vezetést."

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 13:41:32

@Mészáros Laci:

No és a reptéri illeték? Hmmm?
És a rokonok dolgozni vagy nyaralni járnak repülővel tehát van pééééézük!!

Erre is kellene rakni párszáz forintot.
Mondjuk "országelhagyás repülővel" illeték.
Vagy "reptéri illeték illetékje"

Aztán ismét lehet védeni a mundért, hogy nem kell ríni ezért a párszázasért sem.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:42:58

@ózdi cigány:

Aki inkább a dugóban fog állni hogy megspóroljon havi 400 forintot, és közben átkozza a kormányt, hát annak csak azt üzenném, hogy úgy kell neki.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 13:43:29

@Mészáros Laci:

Akkor köszönjétek meg hangosan az alacsonyabb keresetű többségnek akiknek meg nőttek a terhei, hogy a kedvezményeiteket kifizessék.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 13:45:20

@Mészáros Laci: Lacikám az MSZP mellett a Fideszt is utálom. Így amennyiben mögéjük állsz rád is ez a sors vár.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:45:25

@Mészáros Laci: Hmmm... most ismerted el hogy dugó lesz. Mondd! Te hogy tudsz ilyen kevés agysejttel élni?

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:46:06

@Texaszi Láncfűrészes:

Ez egy egészen konkrét PDF doksi részlete volt, ennyit fizettem érte. Nem szeretném nyilvánosságra hozni az egészet, mert ha én nem is félek tőle (saját nevemmel szerepelek itt a sok anonim fikázó között), a négy utastársam személyes adatai is benne vannak.

Tegyük hozzá, hogy ez egy nagyon akciós ár volt (amikor a wizz bevezette a "kis méretű kézipoggyászt" és pár hónapra minden repjegy árát csökkentette 6 euróval). De nem akarok ugrálni rajta, csak érdekes volt az összehasonlítás :)

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:47:18

@ózdi cigány:

én nem "ismertem el" semmit, nem egy cipőben evezünk. további boldog újévet.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:47:54

@Texaszi Láncfűrészes: Lesz itt még légörvény illeték is. Aztán ezt kivetik az autósokra is, sőt a futókra is.
Aztán majd az ilyen barmok mint @Mészáros Laci: majd megmagyarázzák, hogy ez környezetvédelmi díj, mert a légörvény felkavarja a port.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:48:37

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

fontos kérdéshez érkeztünk.

"az MSZP mellett a Fideszt is utálom. Így amennyiben mögéjük állsz "

El tudsz képzelni olyan embert, aki nem áll valamelyik párt mögé...? Sem mellé, sem vele szemben. Meg általában, nem a pártokat tekinti viszonyítási alapnak.

ózdi cigány 2015.01.01. 13:49:24

@Mészáros Laci: "nem egy cipőben evezünk"
Fasznak lépsz pocsolyába? :-))
Nem ismertél el semmit? :-)) Még azt sem érted mit írtál.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:50:50

@Texaszi Láncfűrészes:

"Akkor köszönjétek meg hangosan az alacsonyabb keresetű többségnek akiknek meg nőttek a terhei, hogy a kedvezményeiteket kifizessék. "

Ez valami félreértés. Erősen nettó adófizető vagyok, vagyis sokkal több adót, illetéket és járulékot fizetek be a költségvetésbe, mint amennyi állami szolgáltatást igénybe veszek. Pedig még nem is dohányzom (a dohányosoknak ezúton is hálásann köszönöm a költségvetéshez való hozzájárulásukat, és hogy fiatalon halnak meg, nem terhelik a nyugdíjkasszát).

conchita 2015.01.01. 13:51:32

@Mészáros Laci: Egyre jobban leégeted magad.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:51:44

@ózdi cigány:

Az "elismerni valamit " kifejezést ezek szerint másként értjük :) de ez nem baj, színes a világ.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 13:52:23

@Mészáros Laci:

Vedd figyelembe azt is, hogy az emberek fejében nem havi 400 ft - összegként szerepel ez lehúzás, hanem "be kell fizetnem 5000 Ft-ot, hogy az eddig ingyenes úton járjak".

És könnyebb meg nem annyira látványos elpöfögni a dugóban 1 liter benzinnel többet mint egyszerre 5000 FT befizetni valahová.

Ez a havi 400 Ft-egy rossz ügynöki duma.
"napi egy csésze kávé árába kerül az előfizetés"
ja, hogy az már havi 4000 ft.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:52:37

@conchita:

én? összekeversz valakivel.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 13:53:21

@Mészáros Laci: IGEN. Nagyon sok olyan ismerősöm van, akinek már tele van a töke ezzel a két párttal.
Más:
"Tudom, hogy nincs racionális alapja, de mindig irigykedve nézem a benfennteseket. Nekem sajnos nincsenek olyan kapcsolataim, akik tájékoztatnának a hatástanulmányokról (vagy azok hiányáról)."
Hiába próbáltál kekeckedni, mert nem sikerült. Tudod, csak olvasni és következtetni kell tudni. Amennyiben elolvastad volna, hogy nagyon sok Fidesz képviselő hogyan reagált az előterjesztésre, abból teljes mértékben leszűrted volna azt a következtetést, hogy életükben nem találkoztak semminemű hatástanulmánnyal, előkészítéssel ebben az ügyben.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2015.01.01. 13:53:38

@zsoci: Fura lenne ha ha az északi érdiek arra lefele mennének. Még az M7 felhajtója is kilométeres dugóban áll 7-1/2 9- ig. A lehajtó meg 4-1/2-7-ig.
Törökbálinton felá meg a Törökbálinti utak dugulnak el ekkor. A "semmi" az itt egy többezres gk. forgalmat generál. :)

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:56:09

@Texaszi Láncfűrészes:

"az emberek fejében nem havi 400 ft - összegként szerepel ez lehúzás"

igen, ezzel teljesen egyetértek. biztos, hogy a pest környékiek között tovább csökkenni fog a fidesz népszerűsége, az agglomeráció frissen megválasztott fideszes polgármesterei ki is vannak akadva rendesen, mert ők fogják először megszívni.

nem tudom, raszputyin hogy számolt, de valószínűleg abban reménykednek, hogy a budapesttől több mint 50 kilométerre lakó 6 millió magyar összességében jobban jár, és ez kompenzálja az egyébként is kevésbé fideszes fővárosban elszenvedett veszteségeket.

Mészáros Laci 2015.01.01. 13:59:05

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

"IGEN"

ennek örülök :)

"Hiába próbáltál kekeckedni, mert nem sikerült"

örülök, hogy kekeckedésnek vetted (annak szántam), visszaolvasva tényleg elég gyenge próbálkozás volt. szerintem készült hatástanulmány, csak első helyen nem a közlekedésszervezés szempontjai álltak, hanem a költségvetési bevétel illetve a fidesz támogatottsága. lásd még amit az előbb a Láncfűrészesnek írtam.

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:01:05

@ózdi cigány:

"Fasznak lépsz pocsolyába? :-))"

ez eddig a legfrappánsabb válasz, köszönöm :)

(bár a képzavarok fölött már elszállt az idő vasfoga)

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 14:01:53

@Mészáros Laci:

Nem félreértés ez.
Te mondtad, hogy több kedvezményt kaptál mint eddig, tehát kevesebb pénzel járulsz a közösbe. Viszont a országos költségvetés nem csökkent, sőtt nőtt. Ez csak úgy lehet, hogy másoktól többet szedtek be.

Konkrétabban:
Pl.: Az egysávos szja miatt 600 mrd kevesebb adót fizet egy bizonyos réteg. De a költségvetés nem csökkent 600 mrd forintal.
Hogy lehet ez?

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:03:26

@Texaszi Láncfűrészes:

azért gondolom, hogy a reptéri szakasz valami lobbizás eredménye, mert ez csak egy 800 méteres szakasz, és ettől keletre az M0 is ingyenes marad.

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:08:18

@Texaszi Láncfűrészes:

"több kedvezményt kaptál mint eddig, tehát kevesebb pénzel járulsz a közösbe."

így van: 2010-ig kurva nagy nettó adófizető voltam, most csak nagyon nagy nettó adófizető vagyok. A változás nekem jól jött, másoknak rosszabbul.

De az abszolút helyzet még mindig az, hogy az ÉN adóbefizetéseim finanszírozzák azokat az állami szolgáltatásokat (plusz a vízfejet) aminek mások nettó haszonélvezői (vagyis több szolgáltatást vesznek igénybe, mint amennyi adót és járulékot befizetnek).

Egyébként (ha érdekelnek a részletek, elmesélhetem) az egykulcsos szja mögött még érdemi közgazdasági számítások voltak, tíz éve rugóznak ezen a különböző nevű pénzügyminisztériumban, most volt politikai tőke a megvalósításához.

lófüle elemér 2015.01.01. 14:10:13

@Mészáros Laci:

Látod ezért kéne gondolkodnod buta demagóg szólamok szajkózása helyett, és megérteni, miért vert át vezéred, amikor elhitette veled a hazugságait.
Azt még egyik orbánfényező seggfej, így te sem magyaráztad meg, hogy ha 30 milliárd bevételt terveznek, és azt be is szedik a néptől, akkor hogy jön ki az, hogy mindenki jól jár. Vagy neked jó az ha fizethetsz azért amiért eddig nem kellett? Nagy butaságra vall, bár mint tudjuk orbánista sosem az eszéről híres.

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:12:33

@lófüle elemér:

Azt hiszem nem ismerjük egymást, összekevert valakivel. További szép napot!

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:23:29

@Texaszi Láncfűrészes:

az adókat kb úgy szokták csoportosítani, hogy
- jövőbeni fogyasztást terhelő adó (jövedelemeadó)
- jelenbeli fogyasztást terhelő adó (áfa, jövedéki adó)
- múltbeli fogyasztést terheló adó (vagyonadó)

minél gyengébb az adózási fegyelem, annál inkább érdemes a könnyen ellenőrizhető és behajtható adónemekre koncentrálni: a forgalmi és jövedéki adókra.

a progresszív SZJA hátránya, hogy a magas hozzáadottértékű munkaköröket "elkergeti" az országból, vagy ténylegesen (más országba mennek ezek a végek), vagy csak pénzügyileg (adóelkerülés). ezért filózott már a Medgyessy kormány is az egykulcsos adón, de a nagyon szerény parlamenti többség mellett nem volt erejük hozzá, mert a bevételi és a kiadási oldalon is komoly átrendezést igényelt volna.

a fidesz belecsapott a lecsóba: SZJA kulcsok csökkenése, ÁFA kulcsok növelése.

ez persze csak az elmélet -- a gyakorlat meg az, hogy aki egyenlőbb a többieknél, az lazán csa az ÁFÁ-val és az aóhivatal sem ellenőrzi sose... :-(

DocBulywood 2015.01.01. 14:26:06

@Mészáros Laci:
"igen, ezzel teljesen egyetértek. biztos, hogy a pest környékiek között tovább csökkenni fog a fidesz népszerűsége"

Eddig sem voltak népszerűek. Ki fúrta meg anno a négyes metrót? A fidess.

Most, h választási csalással - magukhoz idomított, maguk által megszavazott törvénnyel - Bp-t bekebelezték, büntetnek.

Azért, mert nem tudnak költségvetést készíteni és orrba-szájba kozmetikáznak, hazudnak - Gyurmány legalább igazat mondott, egyből mentetek gyújtogatni -, ellopták a manyupot és még így is deficitesek.

Ezt még kozmetikázni kell, hiszen jé, csökkent az Szja-d, de hoppá, akkor a fogyasztáson bevasaljuk 1.5x-esen, úgysem veszi észre a magyar.

De. Észre vette.

Fél évig bojkottálni:
- autópályán nem közlekedni, terhelni a mellékutakat
- a majd vasárnap nyitva tartó CBA, Penny, haveri körbe tartozó árusító helyeket,stb. -be be nem, menni, hadd zárjon az is be - mellesleg a szar árujukat megzabáltatnám velük

Ahogy anno a Danone ellen is ment a bojkott, mehet most is.

DocBulywood 2015.01.01. 14:27:40

@Mészáros Laci:

Miért neki szép napot? Mit ő, hogy szép napot neki? És ha szép, az is ? Ha meg rossz napja ma, holnap jó neki?

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:30:33

@DocBulywood:

"Eddig sem voltak népszerűek."

Akkor már érted, miért Budapestet és környékét szívatják, ha kell pártízmilliárd: itt eleve kevesebbet veszítenek.

"Ki fúrta meg anno a négyes metrót? A fidess."

dehogy, valami BAMCO nevű konzorcium, még az újság is írt róla: www.metro4.hu/hirek_reszletes.php?id=33

egyébként a négyes metró pont nem jó példa, akkora kudarctörténet az egész, az elejétől a végéig. ha úgy érzem gavallér vagyok és szórni akarom a pénzem, utazom egyet a 4-es metróval: tízszer annyiba kerül, mintha taxiznék.

A bojkott ötleted meg csacsiság, pont azt mutatja, hogy az erős érzelmek mennyire beszűkítik a gondolkodást.

lófüle elemér 2015.01.01. 14:33:49

@Mészáros Laci:

@Mészáros Laci:

Még jó, hogy nem ismerjük egymást. Hazaárulókat nem szeretek a barátaim között.
A szép nap további részében esetleg gondolkodj el azon, ha reagálsz a láthatóan számodra fájdalmas igazságokra, akkor ne sértődj meg azon, ha újabbakat kapsz, és a menekülés érvek helyett csak téged minősít.

DocBulywood 2015.01.01. 14:34:03

@Mészáros Laci:

Hát, lehet, csacsi vagyok, de inkább csacsi legyek, mint egy azon néhány dühöngő őrült közül, akik felgyújtották az Andrássy utat.

Téged az sem zavarna, ha gyaloglás-bérletet vezetnének be, hiszen koptatod a járdát / taposod a sarat, amikor kimész a kéglidből.

Sőt, ha fingasz, azért is szívesen fizetnél adót.

Még mindig nem érted, miért vagyunk felháborodva?

DocBulywood 2015.01.01. 14:35:31

@Mészáros Laci:

Nem a konzorcium volt a lényeg, ezt sem értetted meg. 1 kicsit segítek: ha megnézed az önkori-választási térképet, láthatod, csak most van a fidess-nek többsége...

Vagy még most sem érted... ???

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:39:33

@lófüle elemér:

"a láthatóan számodra fájdalmas igazságokra,"

én csak erre reagáltam: "vezéred", "orbánfényező", "orbánista" stb -- szóval összekevertél valakivel. akik szerelmesek orbánba, azok a csöcséről nemtudnak leszakadni, akik utálják azok meg a p....

egy új világ nyílik meg, ha nem orbán a viszonyítási pont. eleinte kicsit bizonytalan, mintha lebegne az ember, mert nem tudja rögtön eldönteni, hogy utálnia vagy szeretnie kell valamit, de aztán ráérez a szabadság ízére. érdemes kipróbálni :)

eszim 2015.01.01. 14:42:05

@Mészáros Laci: "a progresszív SZJA hátránya, hogy a magas hozzáadottértékű munkaköröket "elkergeti" az országból"
Jaja, mert olyan befektetőbarát környezet van itt, hogy csak na, betonstabil-átlátható-tervezhető törvényalkotásra a topik témája kiváló példa.
Szóval a szja csökkentés indokának fuss neki még egyszer.

ogli dzsí 2015.01.01. 14:42:18

@DocBulywood: Én mostantól csak CBAba és Pennybe megyek.

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:42:56

@DocBulywood:

"Még mindig nem érted, miért vagyunk felháborodva?"

De, én értem, miért vagy felháborodva: azért, mert pont úgy táncolsz, ahogy a fidesz fütyül. Van rajtad egy piros gomb, amikor Habony Árpád megnyomja, felháborodsz. És Habony Árpád mosolyog, mert aki fel van háborodva, az nem gondolkodik, és amíg a nép nem gondolkodik, addig lehet nyugodtan lopni. Ezúton is gratulálok Árpádnak, megdöbbentően jól működik a terve.

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:43:40

@eszim:

így jár, aki csak a felét olvassa el annak, amire válaszol.

ogli dzsí 2015.01.01. 14:44:25

@eszim: Befektetőbarát vagy nem, ömlenek a befektetések, ömlik az EU pénz, hasít a gazdaság, mint soha azelőtt.

A ballibek meg vakaróznak és blogot írnak róla milyen rossz az átláthatatlan törvényalkotás...lol

Larry Silverstein 2015.01.01. 14:47:17

@eszim: Mér kéne indokolni?

Az adóreform utáni 2/3 neked mit mond? Tanujjon a fidesz és csinájjon progresszív ballib adórendszert?

Te hülye vagy?

Mészáros Laci 2015.01.01. 14:51:01

@ogli dzsí:

mondjuk inkább úgy, hogy az udvariatlan, fölényeskedő külpolitika és a béna kormányzat ellenére is jönnek a befektetések.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.01.01. 14:55:10

@Mészáros Laci: "Tudom, hogy nincs racionális alapja, de mindig irigykedve nézem a benfennteseket. Nekem sajnos nincsenek olyan kapcsolataim, akik tájékoztatnának a hatástanulmányokról (vagy azok hiányáról)."

Ha léteznének azok a hatástanulmányok, akkor azoknak nyilvánosaknak kellene lenniük már régen.

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:00:54

@promontor:

Ebben teljesen igazad van, Svédországban pl minden ilyen dolog nyilános. Nálunk meg nem. Kormánytól függetlenül azt gondolom, hogy nem is vagyunk rá érettek. Én komolyan törekszem arra, hogy ne fanyalogjak minden kormány minden munkája láttán, de ha kicsit lazítok, ugyanolyan fikázó tudok lenni, mint a magyarok 70%-a....

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:04:07

No mindenkinek további jó szórakozást, én megkezdem az újévet :)

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:04:33

@Mészáros Laci: 'mondjuk inkább úgy, hogy az udvariatlan, fölényeskedő külpolitika és a béna kormányzat ellenére is jönnek a befektetések.'

Mert a befektetők az agyukkal gondolkodnak. Kína aztán qrva udvarias a befektető demokratákkal..:)

A muskátlis 2015.01.01. 15:08:00

@roli101: Gratulálok hozzá Te BÜDÖS GYÖKÉR!
Akkor gondolom a rokkant parkolóba is beállsz, mert úgysem tudnak megbüntetni. És a gyorhajtás? A parkolás is ingyenes, ugye? Egy igazi mintapolgár. Kemény vagy, majd te megmutatod, hogy kell ezt. És még büszke is rá...
Baszodj meg!

eszim 2015.01.01. 15:08:26

@Mészáros Laci: ezzel nem cáfoltad meg, hogy a marhaságra írt válasz, nem igaz, de legalább mellébeszéltél

@ogli dzsí: ezért kár volt írnod fidesz komcsi

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:08:40

@promontor: Soha semmilyen hatástanulmányok nem voltak nyilvánosak, és nem nyilvánosak nyugaton se.

És ha azok lennének annak se lenne semmi értelme. Mari néni elolvasni sem tudja, nemhogy megérteni pl. egy atomerőmü vagy akár egy körforgalom 486 oldalas rövidített hatástanulmányát. Arról nem beszélve, hogy a Századvég nettó 320 milkáért olyan hatástanulmányt ír amilyet csak akarsz, akárcsak a másik cég a komunista oldalon.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:10:03

@Mészáros Laci: Naná meg svejcban és szingapúrban. A lényeg hogy olyan országot mondjunk ahol senki se járt, meg a nyelvüket se érti.

sanyix 2015.01.01. 15:19:37

@ogli dzsí: hasít a gazdaság, ja azért kell állandóan új sarcokat bevezetni, és megszorítgatni, mert hasít a gazdaság.
Hallottam már ilyet: "a magyar gazdaság erős és stabil, ugrik a pannon puma" :DD

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:20:44

@Larry Silverstein:

Nem-nem, Svédországot mint konkrét példát azért szeretem, mert jól mutatja, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyent megérdemel.

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:23:20

@Larry Silverstein:

(Svájcot nem ismerem, amit Szingapúrról hallottam, az elég riasztó.)

Egy pár éves szociológiai felmérés szerint az átlag svéd a kihívást jelentő élethelyzetekre kb úgy reagál, hogy "nézzük mit tehetünk" majd el is kezdi -- az átlag magyar viszont úgy reagál, hogy "nagy baj van, ki a felelős?" szóval hibáztat és szenved, de nem cselekszik. Európában nálunk csak a görögök passzívabbak.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:23:45

@Mészáros Laci:

Az alapfeltevés az volt, hogy neked nem érdekes az a havi párszáz forint mert te és a nejed kaptál nagyvonalú kedvezményeket.

Én erre azt mondtam, hogy a többségnek meg növekedtek a terhei, és ez is a többségét terheit fogja növelni.

Nem szükséges belemenni a ki-miért-hogyanokba.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:24:37

@Mészáros Laci: Nyilván kunbélát meg rákosit is megérdemeltük, vagy pechünk van hogy nem svejc van az orosz határon, mi meg svejcba.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:24:52

@Larry Silverstein:

Azért tegyük hozzá, hogy az a 2/3-ad tulajdonképpen dakota 2/3-ad.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:25:42

@sanyix: sajnos csak a zemberek 2/3a szerint hasít a gazdaság, de 2018ban majd összefogtok jobban.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:26:58

@Mészáros Laci: a faszom se cserélne a svédekkel, ők is idejárnak kúrálni az alkoholizmusukat.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:28:15

@Texaszi Láncfűrészes: ja, a dakota 2/3ra gyúrt az összes párt

de 1, csak 1 maradhat...a legjob

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:30:11

@Texaszi Láncfűrészes:

igen, igazad van, sokaknak (relatíve) növekedtek a terhei.

közülük sokakkal együttérzek, külön-külön. összességében azonban csak azt tudom mondani, hogy *minden* változtatás azzal jár, hogy valamilyen időtávot tekintve az egyik ember jobban jár, a másik kevésbé.

aki rövid távon gondolokodik, azt nem vigasztalják az évtizedes előretekintések; aki meg a gyerekeire gondol, azt meg bosszantja, hogy 19 ezer forintos ígérettel választást lehet nyerni. nem vagyunk egyformák.

sajnos a magyarok nagy többsége rövid távon gondolkodik.

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:30:53

@Larry Silverstein:

A svédek feleannyi alkoholt isznak, mint a magyarok. Persze, nyilván a nemzeti italboltok rendszere miatt is :)

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:31:07

@Larry Silverstein:

Nem is Marinéninek kell olvasgatnia, hanem az olyan (civil) szervezeteknek akik építő jelleggel fel tudják használni és emberi nyelvel elmagyarázni Marinéninek valamilyen fórumon, amiből Marinéni ki tudja alakítani a véleményét és ezt a véleményét ki is tudná nyilvánítani mondjuk egy népszavazáson.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:32:04

@Mészáros Laci: 'sajnos a magyarok nagy többsége rövid távon gondolkodik' - zemberek többsége mindenhol így van ezzel

ezért kell királyság

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:32:19

@Larry Silverstein:

"Nyilván kunbélát meg rákosit is megérdemeltük"

erről nem tudok mit mondani, ez a tétel leginkább a demokratikus berendezkedésre igaz: amilyen a nép, olyan a kormánya, ez egy szociálpszichológiai tétel, amin nem változtat, ha köpködsz rá.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:34:32

@Mészáros Laci: feleolyan jót, viszont mindig be vannak baszva

mármint hétköznap nem, de 7végén ez az egyetlen családi program 9-99 éves kor között betonrészeg az összes, a nyaralásokon dettó...igaz ez sok más népre is

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:35:26

@Larry Silverstein:

Viszont a kialakított szabályrendszer szerint csak a dakotáknak volt esélyük elérni a dakota 2/3-ot.

Hiába, valóban ők voltak a legjobb csalók.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:36:07

@Texaszi Láncfűrészes: nincsenek civil szervezetek, engedd el. a legitim civil szervezetek a plurális demokráciákban a pártok

eszim 2015.01.01. 15:37:38

@Larry Silverstein: 2/3 úgy lett, hogy átrajzolták a választókerületeket, többségük azért mert jól tolták a propagandát és degenerált hülyék gyülekezete az ellenzék.
" Soha semmilyen hatástanulmányok nem voltak nyilvánosak, és nem nyilvánosak nyugaton se." megint hazudsz fidesz nyalonc, a tanulmány lényege, hogy igazolja a döntést, ha lenne akkor lobogtatnák, ehhez képest összefüggéstelen hazudozásra telik.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:37:54

@Texaszi Láncfűrészes: fura szabályrendszer, de vannak furábbak is a bezzegnyugaton

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:40:21

@eszim: na ja az EU választásokon is azért kapott 4/3ot a fidesz mert átrajzolta a választókerületeket (az EU?)

- azért kapott, kap és fog kapni többséget mert a legkisebb rossz

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:41:08

@Larry Silverstein:

"zemberek többsége mindenhol így van ezzel" - az a helyzet, hogy nem :) de elhiszem, hogy aki ebben a világban nőtt fel, az nehezen tudja elképzelni, hogy másutt másképp mennek a dolgok.

január utolsó hetében repjegy 12 ezer, turistaszállás 25, hetibérlet, amivel bejárhatod greater stockholmot, 16 ezer. coop, ica és hasonló boltokban magyar árszínvonal körül tudsz kaját venni (a szálláson van konyha). tudom, hogy ez nem kevés pénz, de ahhoz képest, hogy milyen drágának tartják, egész baráti áron megismelkedtesz egy másik világgal. ahol hosszú távon gondolkodnak, együttműködnek, figyelnek egymásra, nem a problémát, hanem a megoldást keresik. és mindenki tud angolul (az albán koldusok persze nem).

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:42:22

@Larry Silverstein:

mondjuk, hogy vannak svédek, akik a téli sötétséget nem tudják másképp elviselni, csak részegen. de vannak magyarok is, akik kimennek dolgozni, és nem bírják a sötétet és ők is inni kezdenek. a többség azért nem.

az biztos, hogy az alkoholisták látványosabbak, mint a nem alkoholisták.

sanyix 2015.01.01. 15:42:24

@Larry Silverstein: ugyan, nem 2/3 szerint hanem csak pár retardált szerint.
De miért pont 2018-ban kéne összefognunk?

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:46:47

@Mészáros Laci: "zemberek többsége mindenhol így van ezzel" - az a helyzet, hogy nem :)

- sajnos de. Az álamok gazdálkodása a pógárok gazdálkodásának a leképeződése. Az EU átlagos eladósodottsága 90% és nő(arányában), az USAé 100+% és nő. A teljes nyugati világ gazdálkodása fenntarthatatlan, rövidlátó, bukásra ítélt.

Azzal egyetértek hogy figyelnek egymásra, és kevésbé frusztráltak a zemberek, de ennek csak a pénzhez van köze. Mo-n sem idegeskednek azokban a családokban ahol az átlag 5-10xese megvan. Nem kell túlkombinálni.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:47:30

@sanyix: Én tudom hogy nem fogtok. Kommentelés jobban megy...:)

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:49:23

@Mészáros Laci:

igen, viszont arra kellene törekedni értelemszerűen, hogy a többség járjon jobban mert az visz előre, de a döntéshozatalban ez csak nyomokban fedezhető fel.

Nem hiszem, hogy lenne valamiféle hosszútávú előnye annak, hogy sokan fizetni fognak azért amiért eddig nem. A rendszer bonyolódik, a tévedés lehetősége nő. És egy csomóan kerülőutakon logisztikának, és az elkerülők elvesztik azokat a szerepüket amelyek szerint építették őket.

És mindez azért mert bevétel kell bármi áron.
Pedig a kiadási oldalt is csökkenthetnék mondjuk a bürokrácia és a korrupció csökkentésével. (mert ezek kurvára viszik a pénzt).

Hatalmuk is meg lenne hozzá.

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:50:39

@Mészáros Laci: Tényleg sokan csatakrészegek arrafele teljesen nyilvánosan, nem csak trollkodok. A feltünő az hogy nők és gyerekek is.

Ilyet itthon nem látsz, persze isznak otthon stikába.

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:50:49

@Larry Silverstein:

akkor maradjunk annyiban, hogy ezzel nem értek egyet :)

a svéd államadósság 1998-ban a GDP háromnegyede volt, most a GDP harmada (és most már jópár éve ezen a szinten van).

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:51:59

@Larry Silverstein:

Egyszer véletlenül a bezzegnyugatról nem lehetne olyat is átvenni ami az ország előnyére válna?

Larry Silverstein 2015.01.01. 15:58:23

@Mészáros Laci: Ezzel nem egyetérteni kell ezek tények, a svédek ügyesek ha ezt meglépték, de a gazdasági súlyuk az EUban nulla.

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:58:42

@Texaszi Láncfűrészes:

"igen, viszont arra kellene törekedni értelemszerűen, hogy a többség járjon jobban mert az visz előre"

ez nagyon speciális esetekben lehet igaz.

tényleg nagyon más döntés a helyes, akkor, ha rövidebb időtávot, szűkebb régiót nézünk.

mondok példát: reggelente a 10-es úton Pilisvörösvártól az óbudai temetőig egyetlen konvojban vánszorognak az autók. mindenki egyetért abban, hogy ezért néhány csomópont a felelős és az, hogy az egysávos út nem elegendő a forgalomnak. ám ha kiszélesítik az utat (nagyon sok pénzért), NÖVEKEDNI fognak a dugók.

"Nem hiszem, hogy lenne valamiféle hosszútávú előnye annak, hogy sokan fizetni fognak azért amiért eddig nem."

én sem tudom, de attól, hogy ÉN nem tudom, még lehetnek előnyei. az is lehet, hogy olyan előnyei lesznek, amivel én nem értek egyet.

"Pedig a kiadási oldalt is csökkenthetnék mondjuk a bürokrácia és a korrupció csökkentésével. (mert ezek kurvára viszik a pénzt)."

ez így van. sajnos azonban a kormány erkölcsi színvonala pont olyan, mint a nép erkölcsi színvonala: az a nép, amely csak akkor lassít, ha traffipaxtól fél, amelyik nem kér számlát, hogy az eladóval osztozzanak az áfán, amelyik imád "okosba" szerezni, amelyik szívesen oldaná meg a dolgot egy kis kenőpénzzel, és amelyik álszent módon becsületességet vár el mindenki mástól (csak magától nem), szóval ez a nép csodálkozik, amikor önnön képére és hasonlatosságára vezetői adót csalnak, korruptak, "okosba" szereznek dolgokat és álszentek.

"Hatalmuk is meg lenne hozzá."

Nekünk is van hatalmunk másfajta politikusokat választani. Mégsem tesszük. Mert kisstílűek, rövidlátóak, megvásárolhatóak és álszentek vagyunk mi magunk is.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 15:58:56

@Larry Silverstein:

Nincsennek mert vízbe fojtják őket így nem veszélyeztetik az ilyen polgárok gondolatvilágát mint te.

Lásd norvég alap. Az ő kiforgatásukra még gyanú sem kellett és a TEK-től kezdve a NAV-on át a rendőrökig bevetettek ellenük mindent.

Vida Ildikó meg járja a pávatáncát és mindenki felteszi a kezét, hogy ááááááá itt nincs semmi látnivaló!

Mészáros Laci 2015.01.01. 15:59:36

@Larry Silverstein:

"Ezzel nem egyetérteni kell ezek tények, a svédek ügyesek ha ezt meglépték, de a gazdasági súlyuk az EUban nulla. "

a svédek leszarják a gazdasági súlyukat az EU-ban. Alapvetően jól érzik magukat, amit leginkább onnan lehet észrevenni, hogy nem panaszkodnak és nem emigrálnak.

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:00:36

@Texaszi Láncfűrészes: Ha a választási szabályokra gondolsz nagyon különbözőek. A vélemények is nagyon különböznek róluk, a bezzegnyugati ellenzék-kormányzat viszonylatában attól függően, a cumi melyik végén vannak.

A vélemény meg olyan mint a segglyuk, tudod.

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:03:45

@Mészáros Laci: Talán maradjunk annyiban, hogy a KGST viszonylatban értelmezzük magunkat. Mer nem svejcba vagyunk.

Ez meg itt konkréten a legvidámabb barakk, mert mindenhonnan többen emigrálnak a térségben mint Mo-ról (1 kivétel van Csehország).

Mo.-ra konkrétan többen jönnek mint ahányan mennek. www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2112.html

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:06:40

@Texaszi Láncfűrészes: Haggyad már. Szerinted mennyire vehető komolyan egy senki által nem választott/ellenőrzött civil szervezet független szakértői véleménye, amikor a pártokat is kilóra megveszik a mammutcégek (mint a Gazprom pl.), hogy befolyásolják a tvhozást?

A civil szervezetek véleménye is = segglyuk. Mindenkinek van belőle.

Mészáros Laci 2015.01.01. 16:08:27

@Larry Silverstein:

az emigrációnak van még egy tényezője, azon felül, hogy "hogy érzik magukat" az emberek: az attítűd, hogy a krízishelyzetekre hogyan reagálnak az emberek. Magyarországon jellemző a passzív-szenvedő attitűd (70% körül), és elhanyagolható az aktív-cselekvő (11%). a passzív-szenvedők nem kivándorlnak, hanem blogposzthoz írnak fikázó kommenteket. az aktív cselekvő meg vagy szerencsés helyre született és megoldja a gondjait, vagy rossz helyre született és kivándorol.

lengyelországban 30% körül van az aktív cselekvők aránya - nyilván több a kivándorló. a svédeknél 75% a felnőtt népességbe az aktív cselekvők aránya. mégsem vándorolnak ki.

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:11:24

@Mészáros Laci: Most azzal szeretnéd népszerüsíteni a bezzegsvéd pozitív attitüdöt itthon, hogy bebizonyítod hogy a tények ellenére a magyarok passzívak és elkeseredettek?

LOL

conchita 2015.01.01. 16:11:45

@Larry Silverstein: Á!! Szóval amit írtál az egy segglyuk. Olyan is.

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:12:14

@Mészáros Laci: Nem tudom mi az a konfliktuskutató, de tudom mi a CIA factbook.

Mészáros Laci 2015.01.01. 16:14:41

@Larry Silverstein:

A "bezzegsvéd" egy lehetséges olvasata annak, amit írtam. másik olvasata az, hogy "mit csinálnak másképp azok az országok, ahol kellemes élni, a gazdaság jobban megy és a politikusok sem lopnak annyit."

Én sem tudom, mi az a konfliktuskutató, valami szociológiai intézet, a cikk egyik szerzője Csepeli György, ex szdsz ex államtitkár. A felmérést nem ők csinálták, hanem valami nagyobb EU projekt volt, a cikkben szerepel a források között.

Larry Silverstein 2015.01.01. 16:20:24

Köszönöm a beszélgetést, majd jövök. Lecsattogok a sarokra betolni 1 pizzát, meg lefojtom egy fél hektó sörrel.

Rossz hatással vannak rám a cseh kollégáim itt Prágában, iszok már én is mint a kefekötő mintha muszáj lenne, de hát qrva sötét van. Pár hét és én is az utcán hugyozok majd mint a prágai polgárság.

foly tat juk

Reszelő Aladár 2015.01.01. 16:21:39

Lássuk mihez értünk:
- százezres telefonokkal tüntetni egy 700 forintos adó ellen
- milliós autókkal tüntetni egy 5000 Ft-os adó ellen
- médiumok tucatjaiban cikkek posztok erzeivel sírni a sajtószabadáság hiánya miatt
- utcára menni a szabadság hiánya miatt

Aki bebizonyítja, hogy egy autósnak miért kifizethetetlen 5000 Ft (amiért még kap is valamit), annak frankón kifizetem az éves megyeit.

Tolesz 2015.01.01. 16:28:30

@Reszelő Aladár: Nagyon durván sötét vagy.

Reszelő Aladár 2015.01.01. 16:32:47

@Tolesz: Nem nyertél.

Az a szitu, hogy aki pampog, az 12 forintot sem adna ki erre. Mert neki jár. Ez a velük élő Kádár rendszer.
Amúgy meg elvekről magyarázunk, akkor is amikor pénzből élük. Tegyük fel a kérdést még sokszor: sok pénz 2015-ben 5000 forint egy autósnak?

Várom továbbra is az eslő megfejtőt.

eszim 2015.01.01. 16:36:43

@Reszelő Aladár: értetlen vagy te is mi. Nem konkrétan ez az 5000 kifizethetetlen, hanem a sokadik lehúzás és kisebb-nagyobb szir-szar adó. (a bevezetés módjától és általában az egész életszerűségétől eltekintve)
Nekem olyan ajánlatom van számodra, hogy kifizetem az 5 ezret, te meg kifizeted az összes többit amit fizetek, oké lesz?
Az ilyenek mint te a 90%-os elvonásnál is beleugatnának, hogy egy pici még belefér, hát nem. Most 50%-os állami újraelosztás van és qvra nem fér bele semmi emelés!!!

zsoci 2015.01.01. 16:57:48

@bigfater: Jelenleg kb. 3000 utas közlekedik naponta autón Édrről pestre az M7-en. Kb 2500-3000 a 6-os, 7-es úton. Csakhogy az egy 2x1 sávos út, ami így is túltelített. Ha arra csak az M7 ről még 500 autó átkerül akkor kivégzi azt az utat, amit Diósdnál amúgy is meggyilkoltak az idióta körforgalmakkal. Ezen felül hónapokon belül kezdődik az M7 csomópont átépítése, ami még jobban nehezíteni fogja a helyzetet.

zsoci 2015.01.01. 17:01:01

@Mészáros Laci: Kérlek ne gyere a KSH adatival ami egy mesterséges szám. Pont a KSH adatai miatt találták ki ezt az őrült rezsicsökkentést, hogy alacsonyan tartsák az inflációt. Aztán erre hivatkozva nem emelik a nyugdíjakat, de ezt már senki sem veszi észre. Ne legyél vak, vedd észere, hogy éppen kifosztanak. Ugyan az 5000 valóban a lélktani határ alatt van, csak éppen nem kapsz érte semmit. Csak olyanért fizeted ki, amiért eddig nem kellet fizetni. De nem apénzről van szó, hanem az útdíjj közelekdési hatásairól,ami egy csomó kisebb útat fog tönkretenni.

Larry Silverstein 2015.01.01. 17:42:25

@zsoci: 1. jó is lenne ha minden kormány alacsonyan tartotta volna az inflációt, de nem

2. a nyugdíjakat természetesen emelték, jobban mondva értéken tartják

3. fizetni senki sem szeret. Eddig az volt a gond hogy a fidesz a gazdagok kormánya. Az autósok adója viszont nem szegényadó, gondolom.

Vizsgáló 2015.01.01. 17:51:09

@Larry Silverstein: Nagyon sajnálatos, ha azt gondolod, a XXI. században autót birtokolni csak a gazdagok kiváltsága. Bár a Fidesznek köszönhetően egy szűk kör pofátlan meggazdagodása érdekében egyre nagyobb lesz a mélyszegénység, ott aztán az embereknek tényleg nincs autójuk, de bérletre se pénzük.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 17:57:36

@Reszelő Aladár: ..s ahhoz is értünk, hogy az EU-ban nálunk az egyik legmagasabb a szegények száma! 28 % felett van. Őket amíg félre nem értenéd a másik 28 megemelt, vagy újonnan bevezetett adónem és a beígért, de elmaradt munkelyteremtés sújtja. (1 millió új munkahely)

Larry Silverstein 2015.01.01. 17:59:19

@Vizsgáló: Ezt mondom, hogy eddig az volt hogy a szegínyek jártak nagyon rosszul Orvbánnal. Na jó, meg Lauder, meg Joav Blum, meg a multibankok.

Most örülhetnek, mert az 5000re megkopasztott autós-ingázós-ósanbajárós nípek pont azok, akik jól jártak az SZJAval. Mocskos fityiszesek!

Larry Silverstein 2015.01.01. 18:00:04

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Azt ügyesen megtartottad magadnak, hogy ki a legkisebb rossz....

Larry Silverstein 2015.01.01. 18:04:31

@Vizsgáló: És persze további autósszopató lépések is lesznek.

Mit képzelsz? A ktgvetést 440es benzinárhoz tartozó ÁFÁval/jövedéki adóval tervezték, most meg már csak 340. Ez akkor is nagy kiesés, ha a másik oldalon spórol vele az állam(mert ő is fogyasztó).

Vizsgáló 2015.01.01. 18:11:08

@Larry Silverstein: Ki kell hogy ábrándítsalak. A fityesz úgy megnyúzta az alsó középosztályt, hogy hiába a csökkenő benzinár, visszavettek az autózásból.

Vizsgáló 2015.01.01. 18:19:12

@Larry Silverstein: Ahogy már korábban valaki nagyon találóan megfogalmazta, dakota 2/3-ot.

Larry Silverstein 2015.01.01. 18:21:08

@Vizsgáló: amit mindenki más is szeretett volna, csak nem kapott...

eszim 2015.01.01. 18:25:40

@Larry Silverstein: erre szolgálna a költségvetési tartalék. Hogy a váratlan nem tervezhető bevételkiesést, kiadást fedezzék belőle, ehhez képest szabad felhasználású eltapsolható keretnek tekintik. (persze eddig minden kibaszott kormány így csinálta sajnos)

Larry Silverstein 2015.01.01. 18:30:24

@eszim: Ugye az elmúlt 25ben a fideszen kívül egyetlen egy kormánynak sem volt ktgvetési tartaléka egyáltalán, viszont értettek a hitelfelvételhez.

Ezért mondom hogy a fidesz a legjobb, vagy a legkisebb rossz, ahogy teccik.

cso zsi 2015.01.01. 18:35:35

@Larry Silverstein: " Az autósok adója viszont nem szegényadó, gondolom. "
Sok helyen az.
Ugyanis a tömegközlekedést megvágták gondosan.
Több helyen a vasút szűnt meg, és a napi 2-3 buszpár sem nevezhető szolgáltatásnak.

Larry Silverstein 2015.01.01. 18:41:30

@cso zsi: fenéket

Aki mo-n (konkrétan bp. környékére gondolok, hiszen őket sújtja a változás) autóval ingázik munkába, az minimum nettó 200at keres(és ez csak ő egyedül, család nélkül). /Bp. környékén világszínvonalú a tömegközlekedés, milyen napi 2 buszpárról beszélünk?/

Ezek az emberek hazai viszonylatban nem szegények, és jól jártak a fidesz adóváltoztatásaival.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármilyen sarcolás jó, fizetni senki sem akar, ez alap.

sanyix 2015.01.01. 18:49:01

@Larry Silverstein: "Bp. környékén világszínvonalú a tömegközlekedés, milyen napi 2 buszpárról beszélünk?/ " LOOOOL

aszongya "világszínvonalú"

"Ezek az emberek hazai viszonylatban nem szegények, és jól jártak a fidesz adóváltoztatásaival."

Tehát fizetniük kell még egyszer azért amiért már eddig fizettek, és akkor az jó nekik hogy még többet fizethetnek? :D

eszim 2015.01.01. 18:53:27

@Larry Silverstein: költségvetési tartalék korábban is volt, nem igaz amit írsz.
Ha feszegeted a hitelfelvételt, akkor hazudj egyet a manyup vagyon hollétéről is valamit.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 18:54:12

@Larry Silverstein: Sőt, amikor csak a kormány megy szavazni, akkor már lesz 100 %-is.

Mészáros Laci 2015.01.01. 18:54:37

@zsoci:

1. de, jövök a KSH adataival. elég jó szám az. pont azért, mert mindent figyelembe vesz, és olyan arányban, amilyen arányban felhasználjuk.

2. nem az infláció alacsonyan tartására találták ki, hanem azért, hogy visszanyerjék az elég mélyen levő támogatottságot.

3. nincs olyan, hogy valamit ingyen kapsz. csak olyan van, hogy azért a dologért eddig valaki más fizetett. mondjuk én, mint nettó adófizető (évi több millió forinttal) készségesen kifizettem eddig az M0 fenntartás költségeit, bár csak évente párszor mentem rajta kb öt kilométert. meg rajtam kívül naponta hatvanezer autós és kamionos. most egy kicsit a többiek is fognak fizetni.

DocBulywood 2015.01.01. 18:55:06

@ogli dzsí:

Majd meglátjuk vasárnap. Lehet, ők is kiesnek a pixisből.

DocBulywood 2015.01.01. 18:57:27

@Mészáros Laci:

Ezek szerint te annak szurkolsz, aki minél többféle adót vet ki???

Mától plusz adó terheli a tisztálkodó és tisztító szereket, illatszereket, stb.

Tehát ennek te örülsz?

És légy szíves ne terelj, a kérdésemre válaszolj, miszerint örülsz annak, h a tisztító és tisztálkodó szerekre plusz adót tettek?

Mészáros Laci 2015.01.01. 18:59:29

@DocBulywood:

"Ezek szerint te annak szurkolsz, aki "

rossz a kérdésfeltevés.
én NEM SZURKOLOK senkinek.
nem baj, ha ezt nem érted.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 19:01:42

Az is jelent valamit, hogy a vasfüggöny előtti szlogenek újra előkerülnek.

"Emberek! ne tévesszen meg senkit a hanyatló nyugatról érkező jómódú turista látványa a Balatonon! Gondolkodjon egy kicsit! Csak az tud idejönni akinek van erre pénze. Ezért tűnik úgy, hogy a nyugatnak jobban megy."

Most meg:
"Emberek! Ez az adó csak azokat érinti akinek van pénze! Gondolkodjon egy kicsit! Munkába ingázik, tehát min 200 nettót keres."

"Emberek! Svédországban sem olyan jó az élet!
Gondolkodjon egy kicsit! Azért van annyi alkoholista mert hanyatlik!"

"Emberek! Örüljenek, hogy MO-n élhetnek! Gondolkodjon egy kicsit! Más országokból többen vándorolnak ki."

DocBulywood 2015.01.01. 19:03:47

@ogli dzsí:
"Befektetőbarát vagy nem, ömlenek a befektetések, ömlik az EU pénz, hasít a gazdaság, mint soha azelőtt."

Hasít a gazdaság??? Hol? Mondjuk, igazad van, hasít a gazdaság. Na akkor foglaljuk össze, h a hasító gazdasághoz milyen plusz adókat hozott az orbán-kúrmány:

– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából

– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal

– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése - mondjuk ezt helyesnek tartom!
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése

– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)

– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése

– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése

– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel

– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése

Tehát ezek NEKEM miért is hasznosak? Mondjuk ha csak minden másodikat megmagyarázod. Vagy csak ezeket:
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése

Tehát?

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:04:21

@eszim: ktgvetési tartalék hitelből? hehe

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:04:47

Az ország majd 1/3-a mély-szegénységben él. Az egészségügy leépítve, (hátha többen meghalnak) az oktatás leépítve, ( a birka a jó szavazó, nincs szükség művelt emberekre, mert azok gondolkodnak), az ország csak az EU pénzéből fejlődik, valamint a nyugati tőkéből (építsenek, majd azután államosítjuk ez a jelszó) anélkül már a feudalizmusban lennénk, de Magyarország jobban teljesít, s vannak olyan hülyék akik ennek a szövegnek be is dőlnek.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:06:55

@DocBulywood: tehát a zemberek osztottak szoroztak a pénztárcájukat méregetve aztán elmentek és a fideszre szavaztak.

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 19:08:48

Szerintem hamarosan arra is kapunk magyarázatot valamelyik fizessnyiktól, hogy miért jó nekünk többet fizetni a tisztálkodószerekért, a mosóporért, a betétes üveg fémkupakjaiért, stb.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:09:11

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: a hálátlan gecik!

1/3 mélyszegény 2/3 meg fityiszes! Az 1/3 fele jobbikos aki kilépne az eu-ból pedig az eu pénze nélkül éhendöglene, mint 2004 előtt!

hálátlan fírgek

DocBulywood 2015.01.01. 19:11:06

@Larry Silverstein:

Igen. Ezekkel az emberekkel három probléma van:
- lélegzenek
- szaporodnak
- szavaznak

Milyen jó nekem, mert ugye több vezettek be - például vidéken pótkocsi-adót -, és hogy még boldogabb legyen az új év, 314 forinton van az € középárfolyama.

Ez tényleg fantasztikus! Igaz, 265ft volt, amikor 2010-ben a szakadék szélén táncoltunk.

És milyen igaza van az orbán-kurmánynak, hogy jobban teljesítünk, növekedünk, mert 265 < 314!

Brávó! Ez egyszerűen fantasztikus!

Mellesleg a "törvényesen" lenyúlt manyup pénzek téged nem zavarnak. Hát várom, mikor nyúlják le a bankbetéteket. Remélem a birkamenet élén fogsz vonulni és éljenorbánozni ennek "örömére".

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 19:11:06

@DocBulywood:

Rosszul látod.
Ezek az intézkedések neked kifejezetten jóóóóóó! Csak még nem tudsz róla!

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:12:57

@DocBulywood: Természetesen a kutya nem akarja vissza a 2010 előtti elqrmányt.

És mert csak ők akarják leváltani a fityiszt, minden további szó felesleges!

Texaszi Láncfűrészes 2015.01.01. 19:13:10

@Larry Silverstein:

Az a furcsa , hogy a zemberek nem a fideszre szavaztak, és mégis meglett a dakota 2/3-ad

DocBulywood 2015.01.01. 19:13:37

@Texaszi Láncfűrészes:

Igazad van! De jó, hogy még többet fizethetek! Kifejezetten örömmámorban úszom, hogy megint az alapvető cikkeknek ment fel az ára!

Óh, a fidess intézkedései jobban kényeztetnek, mint egy mélytorkos szopós kurva!

Még, fidess, még, had élvezzzzzeeeekkkkkkkk.... ááááhhhhhrrrrrggggg....!

DocBulywood 2015.01.01. 19:14:31

@Larry Silverstein:

Nem erről beszéltem. Erről:

265 < 314

De gondolom ez téged messze nem érdekel és nem is érint.

DocBulywood 2015.01.01. 19:15:14

@Texaszi Láncfűrészes:

... és érdekes módon, egy emberrel sem találkozni, aki a fidess-re szavazott volna.

Nem is értem...

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:17:42

@DocBulywood: '265 < 314

De gondolom ez téged messze nem érdekel és nem is érint.'

Hogyne érintene. Engem eléggé pozitívan.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:18:28

@DocBulywood: Én mondjuk a fidess-re szavaztam. Ki másra?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:20:58

@Larry Silverstein: Mondd, az nem zavar, hogy a lakosság fele nem ment el szavazni?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:21:57

@Larry Silverstein: "Én mondjuk a fidess-re szavaztam. Ki másra?"
Le sem tagadhatnád.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:27:06

@Larry Silverstein: Csak azért, mert úgy 2/3-ozol, mintha legalább 6 millióan szavaztak volna a Fideszre.

DocBulywood 2015.01.01. 19:30:25

@Larry Silverstein:

Ez meg a másik fele... nem volt és most SINCS igazi ellenzék. Semmilyen alternatívát, elképzelést, tervet nem vázoltak fel.

Hoppá! Egyetértünk valamiben!

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:32:11

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Miért, van olyan ország ahol a teljes lakosság 60%-a győztes pártra szavaz?

Enélkül is világbajnok támogatottsága van a fidesznek. De legalábbis európa-bajnok.

folytatjuk

cso zsi 2015.01.01. 19:32:45

@Larry Silverstein: Nos a 2-3 buszpár az valóban odébb esik a fővárostól, de a Dunakesziről Kelenföldre, az Újpestről Soroksárra, a Vecsésről Albertfalvára járó barátok-kollégák egyike sem keres 200-at. Valamivel több, mint a felét.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:33:51

@DocBulywood: Bizony. 2018ban is a fideszre szavazok.

Bár lehet hogy a 7 millió mélyszegényt képviselő 1 milliárdan a sajtószabadságért FB csoportra. Ja várjá.

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:35:10

@cso zsi: És kocsival járnak? Csak gratulálni tudok a döntésükhöz...:)

Bp-n az átlagkereset 200 nettó fölötti...

cso zsi 2015.01.01. 19:35:19

@Larry Silverstein:
Matematikai "támogatottsága van a fidesznek" , semmi más.
2millió az nem 2/3-a a szavazóképes lakosságnak.
De az utóbbi idők cikkeit-kommentjeit olvasgatva már találni olyanokat, akik maguk sem értik, miért oda szavaztak. Mert nem ilyen lovat akartak.

eszim 2015.01.01. 19:37:53

@Larry Silverstein: hülye vagy b+,
akkor stadion hitelből (csak ez rohadtul nem vicces szerintem)

Larry Silverstein 2015.01.01. 19:39:30

@cso zsi: És kit érdekel a szavazóképes lakosság száma?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:39:32

@Larry Silverstein: gúnyolódjál csak a szegényekkel. Majd akkor is gúnyolódsz, ha esetleg fel akarnak lógatni?

cso zsi 2015.01.01. 19:40:48

@Larry Silverstein: "Bp-n az átlagkereset 200 nettó fölötti... "
Ezt ki mondta neked? Még a ksh oldalán sem több 196853-nál, de ezt nagy valószínűséggel megdobja a vezetőink jövedelme.
Érdekes módon a környező megyékben azonnal normál átlagot mutat az eredmény.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli030.html
Hogy miért jár autóval? Mert olcsóbb berakni a családot-szomszédot, mint 4-5 bérlet (szükség esetén környéki is), ugyanis nem mindenki közalkalmazott, hogy a közlekedése ki legyen fizetve.

cso zsi 2015.01.01. 19:41:43

@Larry Silverstein: Ja, hogy csak egy idióta troll vagy? Kár volt rád időt pazarolni..

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 19:41:47

@Larry Silverstein: Pedig nem ártana. Ami 1989-ben elmaradt, be fog következni!

sanyix 2015.01.01. 19:46:57

@Larry Silverstein: a zemberek akik a fideszre szavaztak, nem osztottak szoroztak, mert ez túlszárnyalja a szellemi képességeiket.

sanyix 2015.01.01. 19:51:30

tehát összefoglalóként: "Larry Silverstein"= "dont be such a jew"= "dunántúli gyerek"

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:02:18

@cso zsi: Igen, az úgy reális + a szokásos 20-30% a szürkegazdaságból.

cso zsi 2015.01.01. 20:09:16

@Larry Silverstein: Hülyeséget beszélsz.
A nettó 140 is úgy jön össze, hogy minimálos bejelentés, és vagy van boríték, vagy az sincs.
A többség nem az állami szférában, nem íróasztal mögött dolgozik.

cso zsi 2015.01.01. 20:13:00

@Larry Silverstein: A szavazóképes lakosság viszont úgy alakul, hogy az ismeretségi körömben, ami ezreket jelent (nem vicc, 1083 névjegy van a telefonomban), 2-3 emberről tudom, hogy kifejezetten a jelenlegi kormányra szavaztak, és elfogultak irányukban. Velük kb úgy nem lehet beszélgetni a politikáról, mint a hivatásos trollokkal az Origo cikkeinél.

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:16:00

@cso zsi: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/let/let21410.pdf

234 az országos átlag, 153 nettó családi kedvezmény nélkül - tehát a bp-i minimum 2 kiló

-a borítékról kitől tud a ksh, okoska?

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:17:16

@cso zsi: Pont annyira releváns a választási eredmény szempontjából a szavazóképes lakosság száma, mint az ösmerőseid véleménye.

cso zsi 2015.01.01. 20:40:21

@Larry Silverstein: Majd rájössz, hogy az ÁTLAG miből tevődik ki, akkor írj.

Reszelő Aladár 2015.01.01. 20:43:41

Frankón úgy beszél mindenki a szegényekről, mintha annyira marhára érdekelné. Persze tisztelet a kivételnek.
Az a téma, hogy szegények csak az Orbán kormány óra léteznek, és a korrupciót is ők találták fel. Sőt antiszemitizmus is csak akkor van az országban, ha Viktor van hatalmon. Ha veszít másnapra elmúlik.

Persze amikor a rezsitek csökkent, akkor nem volt tüntetés, amikor családi adókedvezményt kaptatok, akkor sem mentetek utcára. 16% SZJA-t fizettek, ennél bárhol többet szokás. De persze a legsötétebb időszakot éljük...

Amúgy meg ki fogom fizteni ezt az 5 rongyot. És röhögök majd hétfőn rajtatok, akik majd bosszúból nem teszitek. Ülhettek majd a dugóban, fél órával többet reggel, fél órával többet délután. Kedden is mosolyogni fogok. Szerdára pedig a legtöbben már meg is vettétek a megyeit.

Látom ahogy az asztalra csaptok otthon: asszony döntöttem, megveszem, hogy rohadjanak meg. Bukunk napi 13,69 forintot, de leglább üresek az utak...

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:51:05

@Reszelő Aladár: Ettől függetlenül ez ugyanolyan hülye 5let, mint a netadó. Kevés bevétel és nagy támadófelület a sajtónak.

Mivel a lé az kell, mi lett volna ha emelik az üzemanyag jövedéli adóját 0,5%-kal, most hogy 100 ft-ot esett az ára? Fel sem tünt volna.

Unom már hogy nekem kell mindent megoldani.

Panelos 2015.01.01. 20:51:59

@Reszelő Aladár: Meséljél már nekem arról, hogy milyen rezsi csökkent? Attól még, hogy ezt mondják, nem csökkent, sőt, nőtt. Merthogy sikerült a távközlési költséget és a bankköltségeket is rohadtul növelni a különadók miatt. Ez is beletartozik a rezsibe.

Larry Silverstein 2015.01.01. 20:55:46

@Panelos: 'Merthogy sikerült a távközlési költséget és a bankköltségeket is rohadtul növelni a különadók miatt. Ez is beletartozik a rezsibe.'

-rohadtul valszeg nem, mert az infláció sosem volt ilyen mélyen. Meg hát a rezsit brutálisan megnövelő kojalíciónak ezt nemigen hitte el a nép a tavalyi 3 kampányban.

Gyorgy Nagy 2015.01.01. 21:00:22

Aladár! Te vagy a fidesznek a seggnyalós embere te szerencsétlen PROLI.Kinek csökkent a rezsi? A 27 % áfát kivezetebe? A stadionokra ad pènzt a nyelvet byújtógató melynövésü de akirházak,utakstb,stbre nincs pénz.Beigértek 2,8 % nyugdij emelést lett 1,8 % Millió államtitkàr és helyettes kocsival stb. Ez kell adok vidékröl felhozott parasz gyereknek ahelyett hogy fatornyus falukályukban a főldet turnák.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.01.01. 21:12:52

@Larry Silverstein: ...s ahhoz mit szólsz, hogy három éve még a prémium számlámnál nem fizettem sem számlavezetési díjat, sem más költséget a kártyadíjon kívül. Amennyiben úgy tetszett, akár 10-szer is felvettem pénzt bármely automatából ingyenesen. Ma ugyanezért fizetek számlavezetési díjat, az átutalások után díjat. Tényleg marhára csökkentek a költségeim.

cso zsi 2015.01.01. 21:34:57

Máshonnan:
"

Tehát 2015-ben megfelelő hónapjában vásárolt havi fagylalt gombóc ára a következőek szerint alakul:
-január: 416 Ft
-február: 454 Ft
-március: 500 Ft
-április: 555 Ft
-május: 625 Ft
-június: 714 Ft
-július: 833 Ft
-augusztus: 1000 Ft
-szeptember: 1250 Ft
-október: 1666 Ft
-november: 2500 Ft
-december: 5000 Ft

Csak nem valamiféle burkolt inflációs közlemény akart lenni az a példa, Fónagy úr ?"

sanyix 2015.01.01. 21:36:11

@Larry Silverstein: dehogynem. A faszkodásotok előtt 0 forint volt a számlavezetési díjam és a kártyadíjam, ingyen volt a vásárlás, készpénzfelvétel. Ma 700 forint a számlavezetés, és 2500 forint a kártyadíj, havonta 2x vehetek ki ingyen pénzt, max 150k-t, és minden vásárlásnál tranzakciós díjat kell fizetnem. És ez kb minden banknál így.

Miért hazudozol állandóan? Annyira egyszerűen láthatóak ezek, kár tagadnod.

"rezsit brutálisan megnövelő kojalíciónak ezt nemigen hitte el a nép a tavalyi 3 kampányban."

Ezt hogyérted? A fidesz-kdnp nevű rezsinövelő koalíció nyert nem? Akkor elhitték.

Larry Silverstein 2015.01.01. 21:39:14

@sanyix: Sajnos a számok mást mutatnak a ksh-nál. Ilyen árstabilitás soha nem volt 90 óta.

Ezen belül a bankköltség nőhetett, de az nem érdekel senkit.

sanyix 2015.01.01. 22:00:32

@Larry Silverstein: nem csak a bankköltség növekedett, ami pedig mindenkit érint, de növekedett pl az internet előfizetések ára is, a telekomadó miatt. Na meg ugye még ott van a több tucat új adó, és adóemelés.
És ez alatt az eredmény mindössze egy siralmasan kicsi gdp növekedés, államadósság növekedés, és egy csomó használhatatlan szar üres stadion, meg egy rakás elcsúszott beruházás.

G. Áron 2015.01.01. 22:05:28

Totalcarról: "A többség még pihen, de aki januártól 3,5 tonna alatti teherautóval fizetős útszakaszra téved, jó lesz, ha nem megszokásból vesz jegyet. Ugyanis az új szabályok szerint a D1 kategóriába csak a maximum 7 személyes személyautók számítanak, így mindenki másnak (pickup, 8-9 személyes kisbusz, kisteherautó, de még a lefalazott Fiesta is) a 10 napos, havi és megyei esetén kétszeres árú D2-es matricát kell megvenni."
EZÉRT NEM BASSZÁK MEG AZ ANYJUKAT?

cso zsi 2015.01.01. 22:36:03

@Larry Silverstein: Mi köze ennek az EU-hoz?
Ők nem mondták, hogy a furgon legyen kamion, a kisbusszal egyetemben. Az EU azt sem mondta, hogy elkerülőt fizetőssé kell tenni. Ők dugódíjat kérnek, így majd csodás lesz a főváros kettő darab ingyenes híddal.

Kakimaki0123456789 2015.01.02. 20:49:23

A gond az hogy orbán elkezdett azoktól elvenni akiknek eddig adott. Akikre a rezsim legitimitása eddig épült.
Mert az eddig is világos volt hogy a szegényeket bünteti (eszetlenül magas élelmiszer ÁFA, adójóváirás kivezetése, segélyek elapasztása) de a rendszer a haveri kör szabadrablása miatt már annyira ingatag, hogy elkezdte megadóztatni a gazdagokat is, akik eddig elmentek rá szavazni, akik eddig jól jártak.
A szegények nem tiltakoznak, nincs rá energiájuk, nem szervezettek, nem is tudják magukat megszervezni. De a középosztály nem ilyen könnyű préda, bizony könnyen lehet hogy orbán torkán fog akadni.

cso zsi 2015.01.02. 22:40:45

A 10-15 éves furgonnal/kisbusszal mászkáló kőművesbrigádot nem nevezném középosztálynak.
Ha alkalmi melókat csinálnak, nem vesznek éves matricát. De 19 megyeit sem, ha a szükség, és a munka úgy hozza.
És ők faragnak rá a legjobban.
Vesznek 2 megyényit először, majd áprilisban kiderül, hogy kell egy harmadik, ekkor már 30000-et fizettek, az éves meg 43-ból meg lett volna. (A az egy tétel, ahol nincs számukra díjduplázás.)
Vagy megveszik az évest, és kiderül, hogy az idén már nem kellenek a munkaadónak.

2015.01.02. 23:52:48

@Larry Silverstein: "Én mondjuk a fidess-re szavaztam. Ki másra?"

Kétfarkú kutya pártra. Minden aspektusban pariban van a fidesszel.

DocBulywood 2015.01.04. 18:54:22

@Larry Silverstein:

"Unom már hogy nekem kell mindent megoldani. "

:-D

Arcade Macho 2015.01.16. 00:31:05

XI ker az 1es miatt miert is sziv?
az ok hogy Budaors beszopja masszivan de Budaors az eppen hogy eddig is egy pioca eloskodo autokra epulo agglotaplo telepules volt, az aki a XI keruletieket is ellehetlenitette

en a XI keruletiek neveben orulnek hogy a "minden agglos segg ala egy tonnat" alapelv legfobb szoszoloja beszopta
süti beállítások módosítása