HTML

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Friss topikok

  • Kobaljov: Friss cikk a 24-en 24.hu/belfold/2018/11/06/buszkar-tibor-solymosi-attila-rendorgyilkossag/ (2018.11.06. 23:36) Halál villamosa 30 éve

Kirakták a polgármester fényképét a lakóházakba

2016.11.13. 11:43 :: tizenegyker

Rákosi Mátyást idéző személyi kultusz építésébe kezdett Újbuda polgármestere. Hoffmann Tamás (Fidesz) az engedély nélkül kirakott lakossági információs tábláknál már nem elégedett meg a különféle címek és telefonszámok feltüntetésével, a díszes ábrázatával is megspékeltette a táblát.

2016_infotabla_uj.jpg

Az Újbuda újság november 2-i számában ez a felhívás jelent meg:

"Önkormányzatunk fontosnak tartja, hogy a kerületben élők megfelelő információval rendelkezzenek azokról az alapvető dolgokról, melyek a mindennapi ügyintézésben a segítségükre lehetnek. Ennek céljából a következő időszakban az Újbuda Prizma munkatársai felkeresik azokat a társasházakat, ahol négy van annál több lakás található, és a bejárat közelében vagy a hirdetőtáblák mellett elhelyezik az új Lakossági Információs táblákat. Természetesen a kihelyezés során ügyelnek a társasház falának állagmegóvására és igyekeznek a régi táblák helyére tenni az újakat. A táblák kihelyezése különösen fontos, hiszen tartalmazzák a Polgáermesteri Hivatal, a házi- és gyermekorvosok, közműszolgáltatók, valamint az országgyűlési és önkormányzati képviselők elérhetőségeit. Kihelyezésüket kizárólag az Újbuda Prizma munkatársai végezhetik el, azok átadására a társasházban lakók részére nincs lehetőségük. Kérjük Önöket, hogy segítsék munkájukat, hiszen a táblák kihelyezése nem vesz igénybe többet 10 percnél. A munkálatok elvégzéséig megértésüket és türelmüket köszönjük, az okozott kellemetlenségekért pedig elnézésüket kérjük."

Valahol már meg is jelentek, valahogy már bejutottak a házba, és a közös képviselővel vagy a lakókkal való egyeztetés nélkül elrondították vele a falat. De nézzük meg egy kicsit, van-e értelme.

Régi tábla:

2016_infotabla_regi.jpg

Az előző táblával ellentétben nem Újbuda logója és szlogenje, hanem a polgármester fényképe került a középpontba. A tartalma is hagy kivetni valót maga után, például nem sikerült helyesen leírni, hogy zöldszám, bár ne is próbálja senki se hívni, már jó ideje olyan nem létező foglaltat jelez. És nem tudják, hogy a 105 és a 107 már nem a tűzoltóságnál, illetve a rendőrségnél csörög. Igazán felkerülhetett volna viszont a katasztrófavédelmi kirendeltség elérhetősége, és a tűzoltóság kerületi vonalas száma is, hiszen a tűzvédelmi törvény alapján azt is igénybe lehet venni segélykérésre, igaz, nem ingyenesen. Van viszont valami készenléti csoportvezető és szolgálatirányító parancsnok mobilszám, feltehetőleg a rendőrséghez kapcsolódóan. Isten óvja a rendőröket, hogy ezeken a számokon zaklassák őket. A körzeti megbízott elérhetősége viszont jól jött volna, mert ő az, aki tartja a kapcsolatot a lakossággal.

Vajon mindez mennyibe kerülhetett nekünk?

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat polgármester lakóház

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenegyker.blog.hu/api/trackback/id/tr5411957325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.