HTML

 

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Fedélzeti kamera

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

  • Meister: Csak nem lesznek idén önkormányzati választások? Ilyenkor érdekes módon sok többéves probléma hipp... (2019.05.30. 08:56) Eltűnt a Fehérvári út szégyene

A halálos Kitérő évfordulóján

2017.05.03. 16:36 :: tizenegyker

Egy évvel ezelőtt, 2016. május 3-án történt halálos motorbaleset a Fehérvári út és Csurgói út kereszteződésében, az Albertfalva kitérőnél. De mi is történt azóta?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint halálos közúti közlekedési baleset okozása vétség gyanúja miatt folyik nyomozás. Az eljárásban egy 27 éves budapesti férfit gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozás határideje 2017. július 3., amely meghosszabbítható. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség bővebb információt nem kíván közölni.

Arra vonatkozólag viszont saját információim vannak, hogy a tanúkihallgatások megtörténtek. Ennek során is bebizonyosodott, hogy a motoros nagy sebességgel jobbról kikerült egy álló autót, amelynek vezetője megadta az elsőbbséget annak az autósnak, amely a Fehérvári útról balra próbált bekanyarodni a Csurgói útra, ám a száguldó motorossal összeakadt.

170503_fehervarikereszt.jpg

Mindeközben a kereszteződés átépítése megtörtént, a tragédiára pedig egy fa tövében elhelyezett kereszt emlékeztet. Most világító mécsesekkel.

6 komment

Címkék: baleset

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenegyker.blog.hu/api/trackback/id/tr812477197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angyalka11 2017.05.04. 16:57:19

Tavaly 2016 volt. Egyébként én itt voltam, bár, addigra már megtörtént, szóval nem láttam az ütközést. Viszont szerintem nem véletlenül nyomoz ennyi ideig a rendőrség. Nem akarok senkit védeni, de kicsit elfogult vagy, elhiszem, hogy szegény áldozat hibázott, de megemlékezésként nem kellene hibáztatni, másrészt valószínű az autós is jibás volt, sőt biztos, mert nem neki van elsőbbsége ott. De ezt majd úgyis eldönti a hatóság.

cso zsi 2017.05.16. 18:53:46

@Angyalka11: Elsőbbséget adni annak lehet, aki hagyja. Aki "fénysebességgel" (vagy a hangsebesség közelében) halad az úton, annak lehet elsőbbsége, olyan gyorsan teszi meg az utat, amire egy 50km/h-s úton senki nem kell, hogy számítson.
A kocsival "csak" koccant, de a motor "irányíthatatlanná vált". Napok óta ott parkolt egy tgk, ami addig, és azóta sem.

---
Átalakították a kereszteződést, és a villamosmegállót.
Tuti, hogy olyan, aki sosem járt arra, és sem járművel, sem gyalog nem ismeri a környéket.
Amióta a villamosmegállót "biztonságosra" alakították, valamint 50-100 méterrel odébb helyezték, bekorlátozták birkaterelővel, jelzőlámpát tettek a végére, azóta kerülöm. Alkalmatlan a feladatra, néhány másik megállóval együtt. A leszűkített korlátvégnél a kétirányú utasforgalom nem működik. A leszállóktól nem éred el a megállóban álló járművet.
Leszállóként ott toporogsz a rács, és a zebra közt, várva a zöldet, autók meg sehol, mert akkora forgalom csak a reggeli, a többi lámpa, valamint a MorZsi lezárása által generált dugó miatt van.
Nézzük autóval....
Régen, elindultál az Andortól, együtt a villamossal. A villamos megállt a megállóban, te be tudtál kanyarodni ezalatt.
Most ahogy odaérsz, akkor lesz piros, hogy a villamos áthaladjon a kereszteződésen, be a megállóba. Aztán a lámpaciklus végén, úgy másfél perc múlva jut zöld, kettő darab autó számára.
Az egyetlen bejutási lehetőségről beszélünk a Temesvárba, és a Talpasba, s bizonyos kanyarodási szabályok (Fehérvári - Andor/Galvani sarok) miatt a Kondorfába is.
...
Még egy pici villamos. A megálló neve még mindig "Albertfalva kitérő"???
Mert a kitérővágányt rengeteg ésszel kivették (az elbarmolt megálló miatt), és visszafogási, vagy üzemen kívül helyezési problémákat generált, ezáltal sokszor előfordult, hogy műszaki üzemszünet volt a járatok helyett. A remíz felújítása alatt ez halmozottan jelen volt.

Angyalka11 2017.05.16. 20:03:06

@cso zsi: Főútvonalon, akkor még lámpa nélkül, mindenképpen a motorosnak volt elsőbbsége. A sebesség, azt nem tudom, ahogy írtam, akkor még nem voltam ott, ismerősöm , aki pont látta az ütközést, szerinte félrekapta a kormányt, ahogy az autó meglökte, így ment neki az autónak és a teherautónak. Ehhez azért fénysebesség nem kellett, de nem tudom mennyivel mehetett. Azért, ha a rendőrség ennyi ideig ül rajta, biztos nem ennyire fekete vagy fehér. A lámpa meg pont emiatt lett. Eleve le van szűkítve az út, a biciklisáv miatt most meg, nekem nem jön be és biciklivel soha nem fogok ott menni, az is veszélyes.

cso zsi 2017.05.21. 08:39:07

@Angyalka11: A nemrégiben, a Dózsa György úti baleset fényében is ugyanez a vélemény?
Ott szintén az elsőbbséggel rendelkező volt az, aki egy "kicsit" gyorsabban hajtott a kelleténél.

Angyalka11 2017.05.21. 23:44:24

@cso zsi: Ott , ha jól tudom eleve átment a piroson, itt még nem volt lámpa. Az ottani körülményeket nem ismerem, nem is voltam ott, bárhogy is volt, egy elhunytat nem kellene egy maffiaper vádlottjához hasonlítanod, aki maga alig sérült, két ártatlan vuszobt meghalt.
süti beállítások módosítása