HTML

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Friss topikok

  • Kobaljov: Friss cikk a 24-en 24.hu/belfold/2018/11/06/buszkar-tibor-solymosi-attila-rendorgyilkossag/ (2018.11.06. 23:36) Halál villamosa 30 éve

Eszetlen terelés a Fehérvári úton

2018.10.03. 11:17 :: tizenegyker

Október 2-án a Csurgói út és a Kondorosi út térségében megkezdődött a Fehérvári út felújítása. Már alapból nem érthető, hogy két év után miért kell újra szétbombázni a környéket, de ezen tegyük túl magunkat, és nézzük meg inkább a jelenlegi állapotot útlezárás terén.

A Fehérvári úton a Kondorosi út felől az Andor utca irányába haladók forgalmát jelenleg nem korlátozzák. Nem úgy, mint a kifelé haladókét. A Zsombor utca kereszteződésében figyelmeztető tábla van a terelésre, és hogy jobbra, a Csurgói útra kell lekanyarodni, egyenesen nem lehet tovább haladni.

A Csurgói úti kereszteződésben nem túl érthető okok miatt a balra kanyarodást is megtiltották a Temesvár utcába.  Ez az autósokat nem túlságosan érdekli, és kicsit tovább haladva mégiscsak balra veszik az irányt. Ebből jön a képeken is látható kalamajka, mert mindezt akkor is teszik, amikor balra piros a lámpa.

A Csurgói úton kezdődnek az izgalmak. A 10 méter hosszan megállni tilos táblánál a kiegészítő tábla el lett fordítva. Akkor most ez hülye gyerekek játéka volt, vagy forgalomtechnika magyar módra? Merthogy akkor 10 méter hosszan tilos a megállás, vagy egészen az Albert utcáig. Mindenesetre a Csurgói úton parkoló autók miatt két egymással szemben közlekedő személygépkocsi még elfér, de teherautónál már patthelyzet alakulhat ki. És egy ilyen helyzetben, amikor a Fehérvári út egyik irányának forgalmát teljesen rátelik egy mellékutcára, a tűréshatáron túl van.

Persze aki vissza akar térni rövid úton a Fehérvári útra, az balra fordul az Albert utcán. Na, az ám az igazi kihívás, a két oldalon parkoló autók miatt ugyanis csak egysávos. Kész szerencsejáték az átjutás.

Mindezt pedig valaki engedélyezte.

23 komment

Címkék: közlekedés útlezárás útfelújítás

A bejegyzés trackback címe:

https://tizenegyker.blog.hu/api/trackback/id/tr9714278911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muad\\\'Dib 2018.10.04. 09:16:12

Az egész kibas*ott környék folyamatosan szét van verve. Amióta itt élek még egy év nem volt, hogy a Fehérvári, Etele (Hengermalom), Szerémi, Tétényi körből ne legyen legalább pár szétverve párhuzamosan. A gyökér barmok előbb szétverik darabjaira az egészet, kicserélik a síneket, majd a következő évben megint szétverik darabjaira és kicserélnek csöveket. És már most látni, hogy legközelebb megint szétverik az egész környéket, hogy az utakat hozzák rendbe. Aztán gondolom kezdődik az egész előröl a sínekkel.
Egész Újbudát sikerül minden évben egy huszáros mozdulattal elvágni a külvilágtól. Retardált barmok irányítják az egész várost és a kerületet is.

Csakritkánkommentelek 2018.10.04. 10:01:46

@Muad\\\'Dib: Ez nem csak Budapesten van így. Ezelőtt kb. tíz évvel Vácrátóton (Pest megyei település) felújították a Fő utat, mert már nagyon rossz volt. Nem telt egy év, kitalálták hogy csatornáznak. Felújított út szétbombázva, mikor végeztek a csatornázással rosszabbul nézett ki, mint felújítás előtt. Aztán talán 2-3 éve végre normálisan megcsinálták.

Nancsibacsi 2018.10.04. 10:32:21

Nem azzal van a gond, hogy nem tudnak egy terelést megoldani, hanem azzal, hogy 1 km villamossín lerakása 2 évig tart nekik. Ez egyszerűen nonszensz - az egész villamos meghosszabbítást MAXIMUM 2 hónal alatt le kellett volna zongorázni parkosítással, mindennel együtt. Az meg hogy útburkolatot cserélnek az maximum 3 nap - mivel autópályán se tart tovább. A gép elejné szedi fel az aszfaltot, a végén rakja le - 1 nap. Másik nap felfestik az új jeleket, a harmadik meg az esőnap. Mi a k.rva anyjukat lehet ezen 2 hónapig rugózni?

vizimedve 2018.10.04. 11:21:17

Egyetértek az előttem szólókkal, azzal az "aprócska" kiegészítéssel, hogy az elvégzett munkálatok minősége, illetve szakszerűsége is csapnivaló. És nem az állandóan elégedetlen kretének fröcsögése szól belőlem.
Kapcsolódó dilettáns kivitelezés a Fehérvári korábbi felújításánál: index.hu/kerekagy/2017/01/06/nemletezo_kresz-tablak_fehervari_ut_kerekparsav_nyitott_kerekparsav/

Faxni 2018.10.04. 11:39:40

tegyük mellé a lezárást a fehérvári-kanizsai sarkon, nem tudom most mi van de a lezárás első napján tömegesen kanyarodtak be az ulászlóba, nem kis dugó keletkezett pillanatokon belül.
úgy tűnik a fehérvári most több szakaszon is le van zárva, gyakorlatilag nem használható. ügyes.

n3spr3ss0 2018.10.04. 12:55:56

Ez is a fideszes gecik munkájának az eredménye.

Firpó 2018.10.04. 13:11:57

@Nancsibacsi-val egyetértve, felháborító az a tetvezés ami itt egy rövid szakaszú, nyílegyenes villamos sín építését jelenti! Egyszerűen elképesztő ez a munkaszervezés és hogy a kivitelezőnek így engedik, hogy ennyire véget nem érően pamacsolhasson egy város közepén, forgalmas, sűrűn lakott területeken! Ezt jobb helyeken pár hónap alatt lezavarják, ami nálunk éveket vesz igénybe.
Azt a francos Fehérvári úti felújítást is réges-rég már egyben le kellett volna tolniuk, amikor a metrót építették, nem pedig megkésve és minden évben csak 30 métert megcsinálni belőle hol itt, hol ott, de a lényeg, hogy mindig el legyen vágva valahol. Katasztrófa az egész!

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.10.04. 13:45:16

@Nancsibacsi:

Egyszer valamelyik fórumon a talán 2 nap alatt egy holland vagy milyen autópálya alá betolt alagút kapcsán egy agyhalott fideSSproletár elmondta, hogy sokkal jobb hónapokon keresztül százezreket szopatni, mint egy hétvégére lezárni fullra valamit, és kellemetlenségeket okozni a hétvégi néhány száz fős forgalomnak.
Hála viktornak agyalágyult barmok kerültek minden területen vezető pozícióba. Ennyit tudnak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.10.04. 13:45:59

@Muad\\\'Dib: Az egész Fidesz (a Vezért követve) szeret harcolni, háborúzni. A háborús állapotokhoz pedig jól illenek ezek a mesterségesen előállított csataterek. A fiúk így érzik jól magukat... :)
Egyébként természetesen szükség van időnként felújításokra, de nem ad hoc jelleggel. Nálunk nem tervezettség van, hanem ha az önkormányzat épp pénzt kap valamire, akkor nekiesnek a melónak, mint ittas partjelző a kispadnak, oszt' áll a bál... :)

Firpó 2018.10.04. 15:21:00

Itt ez a sok Fidesz-ezés baromira kontraproduktív és ezt nyomatni itt nagyon primitív is!
Én sokkal inkább a fővárosi hivatalok, BKK, Bp Közút, FKF, stb. idióta hivatalnokait, oda betokosodott "szakértőit" vélem a fő problémának. Ott kellene rendet vágni de nagyon!

kercsi vííí 2018.10.04. 15:22:23

@Firpó: Nagyon is összefüggnek a dolgok. A Fidesz rendkívül mélyen lenyúlt, eltávolította a végekről is a hozzáértő embereket, hogy senkiházi nyaloncokat rakjon a helyükre. És ezért sem működik ez az ország.

Firpó 2018.10.04. 15:39:54

@kercsi vííí: Nem érdekel melyik párt hova nyúlt, de az biztos, hogy sajnos a Fideszt megelőzően, még a Demszky éra alatt ettől is sokkal rosszabb helyzetet éreztem Budapesten. El lehet képzelni az milyen mélyen volt, ha a mostra is azt mondjuk, hogy el van qrva minden. Egyszer már fel kéne a mélyből jönni és ésszel gondolkodókat pozíciókba ültetni, nem agyhalottakat!

Merlot 2018.10.04. 16:31:54

Mit vártok egy olyan önkormányzattól (vagy annak közlekedési ügyek osztályától), amelynek a többedik ciklusában egy ilyen mameluk a polgármestere???

Merlot 2018.10.04. 16:36:45

@csúti csüngőhasú tolvaj:
"Hála viktornak agyalágyult barmok kerültek minden területen vezető pozícióba. Ennyit tudnak. "

És ezalatt Albánia szintjére süllyed az ország.
Persze a Soros/migráns megy ezerrel, már erről hablatyolnak az országgyűlésben is a hülyegyerekek.
Országvesztő barmok...

Ez az igazi hazaárulás!

KissGecihuszár 2018.10.04. 17:11:48

ahelyett, hogy önfeledten örülnétek a Fehárvári út megújulásának, melynek volt (még van) olyan szakasza, amit akkor aszfaltoztak, amikor a '70-es évek elején átépítették a Fehérvárit és középre kerültek a sínek, illetve aszfalt váltotta a macskakövet, valamint kiírották a belógatott fénycsöves lámpákat, új oszlopokon HgLi lámpákkal felváltva őket.
Az elvégzett meló minősége, na az már más tészta; én is kíváncsi leszek, hogy a most full cserélt útpálya hány évig fogja foltozás, felmarás, kopóréteg csere nélkül kibírni??

Tolesz 2018.10.04. 17:21:59

Az Albertfalva kitérő átépítésénél az utat nem újították fel?

Pár dollárral többért 2018.10.04. 19:43:57

Hihetetlen egyébként, hogy 2 éve ez miért is nem történt meg. Akkor visszagányolták az aszfaltot gondolták jó lesz az úgy. Borzasztó állapotok uralkodnak az Etele úton is. Mert ugye kell oda még villamos is, ahol jár a metró, meg a busz.
Troli, fogaskerekű, sikló nem hiányzik még onnan vadbarmok?
Ahogy nézem nem lesz jó minőségű, főleg ha nem telibe aszfaltozzák majd.

Pár dollárral többért 2018.10.04. 19:45:08

@Tolesz:

Az Albertfalva kitérő átépítésénél az utat nem újították fel?

Nem újították fel.
Gányoltak 2 éve.

Pár dollárral többért 2018.10.04. 19:48:50

@KissGecihuszár:

Ne legyenek nagy elvárásaid.
Ha nem a minőséggel lesz probléma akkor,
majd aszfaltozás után eszébe jut a vízműveknek valami. Vagy a csatornásoknak. Vagy bárkinek.
Aztán lehet legyinteni rá.

cso zsi 2018.10.04. 20:11:31

A párhuzamos Petzválban is feltúrás a Mérnöktől. Ahol viszont van egy építkezés...
A Tétényiről tilos jobbra kanyarodni az Etelére, a Fehérvári (és a Szerémi) felé.
Agyrém, évek óta.

aritus 2018.10.04. 22:50:31

@Nancsibacsi: ja, szerintem is felháborító, hogy 2 hónapig tart a falújítás, ha nem tovább.
És tavaszal kezdődik újra, mert akkor a Fehérvári út másik oldalát fogják csinálni.

@Faxni: Az Ulászló elviselhetetlen, egésznap folyamatosan állnak a dugóban az autók.

Amúgy én azt sem értem, hogy a Fehérvári útról miért nincs egy balra kanyarodás a Bocskaira, mert így normál (mikor nem zárják le a Fehérvárit) esetben is az Ulászlón lehet csak a Fehérváriról balra lekanyarodni és reggelente, meg délután kurva nagy az átmenő forgalma.

aritus 2018.10.04. 22:51:59

@Muad\\\'Dib: Ez így van, minden évre jut valami

Angyalka11 2018.10.15. 20:59:12

Ne tegyük túl magunkat azon, hogy ket eve csinaltak meg!!!! Mi a tökömert kell allandoan szetbombazni mindent????,,