Virág elvtárs ismét Újbudára látogat és krumplit oszt. A hivatalos megfogalmazás szerint Újbuda Önkormányzata március 29-én öt helyszínen kedvezményes burgonyavásárt tart. Már nem először, most természetesen az országgyűlési választások kampányidőszakára időzítették, hogy megmutassák, a Fidesz mennyire gondol a birkanyájára.
Az előző akciót tavaly decemberben tartották. A krumpli olcsó volt, a minősége azonban hagyott kívánni valót maga után. Pontosan mutatta a kerületi lakosság elszegényedését, hogy mennyien vették igénybe a kedvezményt. Sokan egy rakás lakcímkártyával érkeztek, merthogy ezzel lehetett csak igazolni a jogosultságukat.
A múltkori kiskaput azzal akarják most bezárni, hogy mindenki csak a saját lakcímkártyájával vásárolhat. Így még nagyobb tömegre kell számítani, hiszen az egész család kénytelen elmenni. Egyesek már tervbe is vették, hogy viszik kisgyermeküket, csecsemőjüket, lakcímkártyástul.
A mostani helyszínek:
Március 29. (szombat)
8 órától
Edömér utca
Bükköny utca: a játszótér mellett
Tétényi útról nyíló zsákutca, a metrómegállóval szemben
9 órától
Gazdagréti Gazdapiac területe
Neszmélyi út 36. (Őrmezei Gazdapiac)