Több mint hat éve már, hogy felépült a Savoya Park. Budapest huszonkilencedik, egyben Magyarország ötvenedik bevásárlóközpontját 2004 októberében adták át, akkori nyilatkozat szerint egy 18 milliárd forintos beruházás első ütemeként, amelynek során mintegy 3,5 milliárd forintért infrastrukturális fejlesztést is végrehajtottak. A legjelentősebb változásnak a 18-as villamos vonalának meghosszabbítását vehetjük. Bekötőutakat is létrehoztak, a Fehérvári úttal, a Leányka utcai felüljáróval és két helyen a 6-os úttal megteremtették a kapcsolatot. Az egyik legérdekesebb lámpás csomóponttal a Fehérvári út felől érkezők szembesülhetnek. Ahogy áthajtanak a felüljáró alatt, mehetnek egyenesen a bevásárlóközpont főbejárata, illetőleg az OBI-Asko parkolójának bejárata felé (az Asko 2007 márciusában nyílt), jobbra a 6-os út felé, vagy balra a fűbe. A Leányka utcai felüljáróról érkező utat ugyanis csak az OBI-Askó parkolójával kötötték össze, a felfestett zebra után a pusztaság következik. A lámpák itt sosem működtek, mindig sárga villogás van. Úgy tűnik egy ilyen, legalább 10 millió forintos baki bőven belefért a milliárdos beruházásba. Arra viszont már nem veszik a fáradságot, hogy a balra kanyarodás lehetőségét jelző nyilat lekaparják. Sokáig a vaksávba elhelyezett kétlábú terelőtáblákkal jelezték a problémát, de a szél állandóan felborította a táblákat, újabb balesetveszélyt teremtve.
Ha már a Savoyánál tartunk, a másik nagy probléma, hogy a Fehérvári út felől érkezőket nem engedik balra bekanyarodni a bevásárlóközpont parkolójának hátsó bejáratánál. Miért is engednék, amikor ott fekvőrendőrök és a főbejárat lassú váltású lámpájának kivárása nélkül be lehetne jutni. Az autósok persze minderre fittyet hánynak, mindez a lekopott záróvonalon látszik is.