Sárga kabátot és mellényt viselő kétlábúak pötyögték be PDA-ba a rendszámokat a panelházak parkolói között. Azt hihettük, hogy az önkormányzat újabb nagyszerű intézkedésének köszönhetően parkoló övezetet vezettek be, és december 6-a előtt már osztják a mikuláscsomagokat, vagy a közteresek egy hirtelen kirakott megállni tilos tábla után sarcolnak. De nem. Itt kiderül, hogy a polgárőrök november 20-án lopott autók után kutattak. A budapesti szinten tartott akciónak köszönhetően Újbudán egy lopott autót megtaláltak, Csepelen pedig egy, a XI. kerületből előző nap eltulajdonított kocsi került elő.
Sárgamellényesek hozták a szívbajt a lakókra
2010.11.21. 07:46 :: tizenegyker
Szólj hozzá!
Címkék: polgárőrség autólopás
Új játszótér Albertfalván
2010.11.08. 21:49 :: tizenegyker
A Tétényi út és Zsombor utca kereszteződésében napokon belül elkészül az új játszótér. A Fogócska utcai panelépületek csaknem 40 évvel ezelőtti átadása óta itt mindig is játszótér volt, a közelben lakó gyermekek és szüleik nagy örömére. A fénykorát úgy 15-20 éve élte, akkor egy hatalmas homokozó (homokcsere évenként), hinta, mászóka és egy betonplacc, valamint padok (ha éppen nem lopták el vagy tették tönkre) várták a kicsiket és nagyokat. A téli időszakban még a Főkert (persze illegálisan) vagy a lakóház közös vízszámlájára korcsolyapályaként is funkcionált. Az elmúlt 10 évben a játszótér szinte teljesen lepusztult, a nem uniós normák szerinti játékokat eltüntették. Most azonban egy kerítéssel körbevett játszótér épül, a hírek szerint olyan játékokkal, amelyeket a mozgáskorlátozottak is könnyedén igénybe tudnak venni. A Fogócska utcában amúgy egy kisegítő általános iskola, mostani nevén készségfejlesztő speciális szakiskola van. Régebben a lakók csak gyógyónak titulálták, és lényegében a deviáns cigánygyerekek gyűjtőhelyének számított, ma már talán közelít a valós funkciójához, és ténylegesen csak a mozgás- vagy értelmi fogyatékos gyermekek tanítására szolgál.
4 komment
Címkék: játszótér
Így tévesztenek meg az Auchanban
2010.11.07. 20:55 :: tizenegyker
Egyet fizet kettőt kap a helyben sütött pékáruból akciót tartott ma az Auchan a Savoya Parkban. De nem teljesen, hiszen a "véletlenek szerencsétlen összjátékának" köszönhetően nem minden termékre volt ez igaz. A stanglinak és a sajttal szórt kiflinek fenntartott közös, kétrekeszes tárolóján ugyanis csak a sajttal szórt kifli 35 forintos ára volt feltüntetve. Ráadásul a két rekeszben összekeveredett a két különböző pékáru. Aki stanglit tett a kosarába, az a pénztárnál szembesülhetett a majdnem kétszeres árról. Mivel ebben az Auchanban rendszeresen fordul elő, hogy a feltüntetett ár és a fizetett összeg nem egyezik, ezért az ügyfélszolgálat felé vettem az irányt. Ott közölték, amit vásároltam az stangli, 69 forintba kerül, és különben is, "nem tudja megkülönböztetni a sajtos kiflit a stanglitól?". Ezután mentem vissza tüzetesebben megnézni a tárolót, és derült ki számomra a hiányosság. Ma is tanultam valamit, most már meg tudom különböztetni a kiflit a stanglitól.
1 komment
Címkék: vásárlás auchan
El- és viszonttorlaszolt kocsikihajtók
2010.11.05. 19:49 :: tizenegyker
Sok helyen kukák, rekeszek vagy éppen székek segítségével tartanak fenn maguknak jogosulatlanul szabad parkolóhelyet. Próbálja meg ezt valaki eltávolítani, nem lesz egy karcolásmentes parkolás.
A nem megfelelő számú parkolóhely problémája a kocsikihajtókat sem kíméli. Itt van például a XI. kerületben a Zsombor utca. Újabb társasházak épültek, a méregdrága mélygarázsokat pedig érthető módon nem mindenki veszi igénye. Marad a felszíni parkolás, ha nincs más lehetőség, akár egy családi vagy társasház kocsikijáróját eltorlaszolva. Mit tehet ilyenkor az ember? Maximum felhívja a rendőrséget, és ha a tulajdonos az Okmányirodában a forgalmi engedélyéhez leadta a telefonszámát, akkor felhívják, hogy álljon el. Ha a rendőrök ki is jönne, feljelentik, de ettől még a kocsi nem fog eltűnni.
Egy dolgot viszont biztos nem tehet az elszenvedő: eltorlaszolja a kijárót. A Zsombor utcában két helyen is az építkezésről visszamaradt/elcsórt, koránt sem biztos lábakon álló, betontalapzatú vasrudak lettek kihelyezve. Egy erősebb szél alkalmával akár fel is borulhat, ami a szabályosan parkoló autókban kárt tehet. Vagy a sötétben egy autó (ha a járdaszegélynél senki sem parkol) nekihajthat. Természetesen az oszlopokat úgy helyezte el a Rátz László és Zsombor utca kereszteződésében lévő társasház egyik lakója, hogy bőven van ráadás, tehát még a kocsibejáron túli területet is lefoglalja, s ezzel nehezíti a minél jobb kihasználtságú parkoláshoz való beállást.
Ez így kapásból egy illegális közterületfoglalás, de akár még közúti közlekedés veszélyeztetése is lehetne. Természetesen se az újbudai közterületfelügyelet, sem a rendőrség nem foglalkozik az üggyel.
1 komment
Címkék: közlekedés
A névtelen híd
2010.11.03. 20:17 :: tizenegyker
A Lágymányosi híd 15 éves születésnapjáról Fricy számolt be részletesen az Építős blogban. A híd elnevezéséről, vagy inkább el nem nevezéséről is érdemes lenne pár szót említeni. A XI. kerületi önkormányzat 2003-ban azt javasolta, hogy Latinovits Zoltán színészről nevezzék el a hidat (az MDF és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szent Lászlót szeretett volna). Természetesen végül sem Latinovitsnak, sem Szent Lászlónak nem állítottak méltó emléket ily módon, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis elvetette az ötletet. Lett belőle Lágymányosi híd, mintha az országunknak nem lenne múltja, történelme. Jó hogy nem csak egy számot kapott. És ez a hozzáálás az elmúlt években sem változott, hiszen a Megyeri hidat sem volt képesek elnevezni, pedig még ötletpályázatot is kiírtak rá.
11 komment
Címkék: közlekedés
Elindult a tizenegyker
2010.11.02. 07:39 :: tizenegyker
Köszöntök mindenkit Újbuda legújabb blogján. A tizenegyker őszintén, objektíven vagy néha nagyon is szubjektíven feltárja a valóságot a főváros XI. kerületéről, legyen az a jobbik (tán még politizálás is lesz) vagy a rosszabbik oldala. Bátran írj véleményt, hiszen a célom az, hogy a feldobott témákban valódi párbeszéd alakuljon ki.