HTML

 

tizenegyker


Budapest XI. kerületének, azaz Újbudának gyönyörű és rémséges oldala.

Fedélzeti kamera

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

  • Meister: Csak nem lesznek idén önkormányzati választások? Ilyenkor érdekes módon sok többéves probléma hipp... (2019.05.30. 08:56) Eltűnt a Fehérvári út szégyene

Nyomkarima-lazulás a Fehérvári úton

2014.09.17. 08:29 :: tizenegyker

Betegeskedett a 47-es villamos szeptember 16-án, kedden délután a Fehérvári úton. A Csonka János téri megállóban kényszerült több mint egy órát várakozni, mivel - most figyeljetek - nyomkarima-lazulása volt. A BKV szakemberei végül arra jutottak, hogy daruval megemelik a villamos elejét, és vendég forgóvázat helyeznek a kocsi alá.

140916_fehervarivillamos.jpg

A földtől elemelkedett villamos ezután utasok nélkül begurult a Budafoki kocsiszínbe (erről videó itt található). Az eset miatt csaknem másfél órán át pótlóbuszok jártak Újbuda-központ és Albertfalva kitérő között.

130219_koerberekvillamos.jpg

A nyomkarima-lazulás nem játék, 2013. február 19-én a 41-es villamos a Kőérberek és a Fülőke utca megálló között ki is siklott miatta.

Szólj hozzá!

Címkék: villamos

Álzebra az iskola előtt

2014.09.11. 20:19 :: tizenegyker

Érdekes helyzettel szembesülhettek az iskolába érkezők szeptember 11-én reggel az Albertfalva utcában. A templom oldalán a Pentele utcától a Bükköny utcáig az út szélét 1,5-2 méteres szélességben mobiloszlopokra rögzített szalaggal elkerítették. Ez még semmi, az iskola kapujával egy magasságba, ahol korlát van, mindkét irányba kijelölt gyalogos átkelőhely táblát helyeztek ki mobiloszlopokra, megszakítva vele az útlezárást.

140911_albertfalvautlezaras_1.jpg

Kijelölt gyalogos átkelőhely, azaz zebra útburkolati jellel valósulhat meg, együttesen az azt jelző táblával. Ez tehát útburkolati jel hiányában egy nem létező gyalogos átkelőhely. A valódi 15 méterrel odébb van. Hogy mi a célja mindennek? Egyelőre rejtély, feltehetőleg az előző nap folyamán helyezték ki. A jelöletlen szalag híján nem lehet tudni, kinek a műve. Reméljük, csak indiszponált munkások sajátos önmegvalósulása.

140911_albertfalvautlezaras_2.jpg

A lezárás amúgy jól megszívatta az autósokat az utcában, főként a szülőket reggel, akiknek minden méter számít, nehogy kicsivel távolabb rakják ki a csemetéjüket, és 20 másodperccel többet gyalogolni kelljen a kapuig.

16 komment

Címkék: zebra

Mit se ér a kismamapénztár

2014.09.08. 17:06 :: tizenegyker

A Savoya Parkban található Auchanban két olyan pénztár is található, melyet csak kismamáknak és kisgyermekkel vásárló családoknak tartanak fenn. Ebből az egyik mindig üzemel, ez szabály. Csakhogy az értelme az semmi, mivel itt van mindig a legnagyobb sor, és nem azért, mert áldott állapotban lévő nők, vagy kisgyerekkel vásárló szülők állnának ott.

2014_auchanpenztar.jpg

Az Auchan dolgozói lényegében letettek arról, hogy megrendszabályozzák azokat, akik jogosulatlanul állnak oda. Elegük lett az értetlenkedésből, a veszekedésekből. Pedig nagyon egyszerű lenne, aki nem állhat oda, azzal a pénztáros ne foglalkozzon. Ha meg csinálja a műsort, a biztonsági őrök helyrerakják, a biztonsági őrök, akiknek a bérét belekalkulálják a termékek árába, tehát joggal várható el, hogy meg is dolgozzanak a pénzükért.

A probléma amúgy oda vezethető vissza, hogy az utóbbi időben az Auchanban látványosan kevés pénztár üzemel, nyilván így próbálnak spórolni.

3 komment

Címkék: vásárlás auchan savoya

Polgármester-választási kampány CBA-val

2014.09.07. 16:52 :: tizenegyker

Mulatságos képet fest Hoffmann Tamás, újbudai polgármester választási plakátja a Fehérvári úton. Egy bizonyos szögből úgy néz ki, a CBA koronát rakott a fideszes polgármesterjelölt fejére. A CBA-vezérek erős politika kötődése miatt talán mindez nem is véletlen.

2014_hoffmanntamas_plakat.jpg

A XI. kerületben az őszi önkormányzati választásokon nagy csata várható. Hoffmann Tamást a Fidesz-KDNP színeiben már nyilvántartásba vették a Nemzeti Választási Irodánál, akárcsak az MSZP-s Molnár Gyulát, aki 2002-től 2010-ig ült a polgármesteri székben, majd a Lágymányosi-öböl privatizációja miatt a vádlottak padján. Molnár Gyulát a telekeladási ügy miatt első fokon felmentették, másodfokon 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A Kúria azonban hatályon kívül helyezte az ítéletet, és felmentette az egykori polgármestert.

A Jobbik jelöltjét, Szabó Györgyöt szintén nyilvántartásba vették, Görög Krisztián a Szociáldemokratáktól, valamint Gajárszki Áron az LMP-től még döntésre vár. Gajárszki Áron jelenleg önkormányzati képviselő, ő volt az egyetlen tökös legény, aki fel mert szólalni 2013 júniusában a képviselő-testületi ülésen, amiért a kerületi székhelyű civil szervezetek működésére és kulturális programjaik megvalósítására kiírt pályázat fideszes talicskázásba torkollott.

Szólj hozzá!

Címkék: politika választások polgármester

Látogatás a Kelenföldi Erőműben

2014.09.05. 20:08 :: tizenegyker

A Kelenföldi Erőmű 2014-ben ünnepli indulásának századik évfordulóját. A centenárium alkalmából megnyílt a létesítmény kapuja az érdeklődők előtt. De mielőtt erről néhány szót ejtenék, tekintsünk vissza a múlt évszázadra a Budapesti Erőmű Zrt. jóvoltából.

Alig két év építkezés után az erőműben 1914 júniusában kezdődött meg a villamosenergia-termelés. A kor adottságainak megfelelően széntüzeléses, kisnyomású kazánokban termelték meg a gőzt, és két darab 7,5 MW teljesítményű turbógenerátor szolgáltatta a 10KV feszültségszintű energiát.

1922-ről 1943-ig két bővítési szakaszban újabb gőzkazánokat, turbinákat telepítettek. A II. világháború előtt a 19 kazán és 8 turbina már 38 bar gőznyomáson dolgozott, és 30 KV-os közvetlen fogyasztói kábeleken biztosította a növekvő villamos igények kielégítését. Az akkor világszínvonalú berendezések nagy részét a magyar ipar gyártotta.

A háború után a fejlesztés irányait a tüzelőanyag-váltás (a szén mellett megjelent az olaj) és az ipari gőz-, majd a lakossági forróvíz-szolgáltatás megkezdése határozta meg. 1953-tól megkezdődött a környező ipari üzemek technológiagőz-ellátása, majd 1956-tól az épülő lakótelepek felé a forróvíz keringetése is beindult a távfűtési rendszerben.

1962-72 között a hőszolgáltatási igényeknek megfelelően az erőmű teljesen átalakult. Ellennyomású és fűtőturbinákra cserélték a korábbi kondenzációs technológiát, a távfűtés biztonságát pedig forróvíz-kazánokkal növelték. A szén- és olajtüzelést fokozatosan kiváltotta a földgáz. 1972-ben itt helyezték üzembe az ország első gázturbináját - 32 MW teljesítménnyel -, amely elsősorban csúcsidőben segítette a villamosenergia-hálózatot.

1980-ban véglegesen megszűnt a széntüzelés, és Kelenföldön befejeződött a távfűtési rendszer bővítése, amely ezáltal az ellátott 41 ezer lakást figyelembe véve az ország legnagyobb hőkapacitású körzete lett.

140903_kelenfoldieromu.jpg
1995-ben újabb fejlesztési szakasz kezdődött: az energetikailag legmagasabb hatásfokot biztosító, nagy teljesítményű hő- és villamos kapcsolt erőművi technológia alapját jelentő, 129 MW-os gázturbinát helyeztek üzembe. A már elavult kazán- és gőzturbinapark kiváltási programja 2006-ban fejeződött be. Ekkor vált igazi kogenerációs erőművé Kelenföld.

2007-ben a korszerű és optimalizált kapacitású vízelőkészítő üzem készült el, majd 2010-ben a kisteljesítményű gázturbinák telepítésével fejeződött be az eddigi utolsó fejlesztési szakasz.

Az erőmű évszázados története során minden korban jellemző volt a kiemelkedő műszaki színvonal alkalmazása, a gazdasági és technikai változások követése, valamint a dolgozók lojális és áldozatkész hozzáállása.

A kombinált ciklusú, hő- és villamosenergia-termelő erőmű ma 41 ezer dél-budapesti távfűtött lakás számára biztosítja a fűtési meleg vizet az országos nagyfeszültségű hálózatba táplált villamosenergia megtermelése és szolgáltatása mellett. A jelenleg üzemelő termelő egységek: 129 MW-os gázturbina és 49 MW-os gőzturbina. A nyári időszak kisebb teljesítményigényét két darab 5 MW-os gázturbina biztosítja. A villamos teljesítmény öszesen 178 + 10 MW. A beépített hőtermelő kapacitás 418 MW. A felhasznált tüzelőanyag alapvetően földgáz, de tartalékban gázolaj tárolására is megoldott, mivel szükség esetén a berendezések azt is jó hatásfokkal tüzelik el.

A 2011-ben átalakított 129 MW-os gázturbina és a korszerűsített kazán tüzelőberendezések környezetvédelmi szempontból kimagaslóan jó emissziós jellemzőkkel üzemelnek. A gázturbinák rendkívül széles teljesítménytartományban, rugalmasan szabályozható képességeik kihasználásával 2012-től megbízhatóan vesznek részt az országos villamos elosztóhálózat szekunder szabályozásában. Az erőmű üzemeltetését végző és a karbantartás irányító személyzet összlétszáma 51 fő.

Szakmai idegenvezetéssel az erőműben

Az erőmű honlapján a különféle időpontokban meghirdetett látogatásra bárki jelentkezhet.  A 1,5-2 órásra tervezett túrán lehetőség nyílik a működő hőközpont és az egykori irányítóterem (lásd fotó feljebb) megtekintésére is. Utóbbi a funkcionális építészet remekművének számít és egészen 2005-ig üzemelt. A szakmai idegenvezetés számos érdekességgel vagy éppen humoros, ironikus megjegyzéssel szolgál.

A régi irányítótermet tartalmazó épületet a portugálok vették meg, fűt-fát ígérve. A legjobb lenne, ha a műemléknek nyilvánított épületet 1 Ft-ért visszaadnák, és a helyi önkormányzat venné kezelésbe. Jelenleg filmforgatások helyszíne, Brad Pitt is innen akarta megmenteni a világot. A világsztár fogadása amúgy nem volt egyszerű, durva előkészületeket igényelt, mert rendkívül módon félt, hogy azbeszttel érintkezik. Aki nem tudná, a Hengermalom út végére költözött Café del Rió a helybérleti díjával ide fial. Az erőmű jellegzetes, egekbe nyúló kéménye ma már nem üzemel, az elbontása viszont olyan nehézségekbe ütközik, hogy nem találtak rá még megfelelő gárdát.

Az eddigi legsúlyosabb üzemzavarnak talán az mondható, amikor Budapesten átvágtak egy nagyfeszültségű távvezetéket, ami miatt az erőmű leállt. Egy kisebb tűzeset (lásd fotó lejjebb) 2008. február 23-án is volt, de azt még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült megfékezni.

 080223_budafokieromu.jpg

Sajnos jó szándék vezérelve olykor hangulatromboló a látogatás. A vezérlőközpontba, valamint egy régi, már kiürített csarnokba rakott információs, fényképes táblák elveszik a hely hangulatát, eredeti látványát. Ettől függetlenül azért lenyűgöző volt.

A szervezők panaszkodnak, hogy az előzetes jelentkezéssel ellentétben mégsem jelennek meg annyian. Ennek oka véleményem szerint az, hogy maximalizált létszámmal túlságosan előre lehet csak időpontokra jelentkezni. Ha max. 1-2 héttel korábban lenne a regisztráció, nagyobb eséllyel jönnének el az emberek. Így most sokan mások elől veszik el a helyet. És persze nagyobb reklám se ártana. Remélem ezen írás segít ebben.

1 komment

Címkék: erőmű

Politikai üldözöttek

2014.09.02. 20:38 :: tizenegyker

Őszköszöntő és diákcsemege fesztivált tartottak augusztus 31-én, vasárnap a Bikás parkban. Az ember azt gondolná, hogy nyugodtan kimehet a gyerekével, és eltölthet egy kellemes napot a megújult parkban, anélkül, hogy a politika zaklatná.

A közelgő önkormányzati választások miatt sajnos a pártok is rászervezték magukat a rendezvényre. Talán még érthető, megérhető is lenne, de az már nem, hogy babakocsitolás közben leszólítsanak, és udvarias magyarázkodással vagy átlátszó indokokkal való lerázásra kényszerüljek. Az Együtt-PM és az LMP harcosai biztosan nem bírtak nyugodtan meglenni a pultjuknál.

140831_bikaspartok.jpg

Amúgy a rendezvényhez kapcsolódóan volt a hivatalos, kormányzati évnyitó is. A botrányairól elhíresült Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számos sátorral is képviseltette magát. Enyhén szólva vicc volt olvasni az egyiken, hogy a "Jövő iskolája". Vagy kis túlzással a jövő a konténerben, összecsapott, politikai propagandával dúsított tankönyvekből tanulás, miközben az érdemjegyeket sincs hova beírni?

4 komment

Címkék: politika rendezvény bikás

Rózsi a Savoya Parkban

2014.08.31. 11:33 :: tizenegyker

Tízéves fennállását ünnepelte a Savoya Park. Az egész napos fesztiválnak hirdetett esemény vérszegényre sikerült, főként azért, mert azon kívül, hogy a főbejáratnál lévő színpadon fellépések voltak, a bevásárlóközpont folyosóit nem töltötték meg különféle programokkal, csupán arcfestésre és portré rajzoltatásra volt mód.

A nap fénypontja Demjén Ferenc koncertje volt. A színpadot ezúttal nem az OBI előtti parkolóban, hanem az Auchan parkolójának nyugati felében állították fel, amely előnnyel és hátránnyal egyaránt szolgált. A tömegnek a parkolóban lévő hely kevésnek bizonyult, viszont felette a domb távolról ugyan, de jó kilátást biztosított. A másfél órás koncert a szokásosnak mondható afférokkal sikeresnek mondható: volt tömegben rosszullét, és a színpad elejénél egy állványra rakott hangláda felborulása, ami néhány méter híján agyonütött egy fotóriportert.

140830_savoyademjen.jpg

Ha már a parkolásnál tartunk, a parkoló keleti végében volt még bőven hely, mivel sokan túl előrelátóak voltak, és az OBI, valamint az Aldi parkolójában álltak meg. Utóbbinál meg is lett az eredménye, egy cserbenhagyásos autómeghúzás biztosan volt.

Összességében elmondható, Demjén Ferenc koncertjét leszámítva bizony jobbra számított az ember.

Szólj hozzá!

Címkék: koncert savoya

süti beállítások módosítása